Székely rovásírás

A székely rovásírás tényeinek ismeretében ilyen kérdést fel sem lehetne tenni.

 

1. ábra. Isten olvasatú fejdísz az avar nagyszentmiklósi kincsről (László Gyula rajza)

 

 

 

Horváth Iván hivatkozásai

 

Azt írja a professzor úr, hogy " Püspöki Nagy Péter szerint az írás a Mátyás-korban gyökeres felújításon esett át (Püspöki Nagy 1984, 17). Róna-Tas András szerint elképzelhető, hogy a Mátyás-korban „betűkészletét kiegészítették” (különösen Róna-Tas 1985–1986, de 1996, 336 is)."

 

A fent említett neves szerzők azonban – Horváth Ivánhoz és a finnugrista szerzők általános szokásához hasonlóan – csak találgatnak. Nem mutatnak fel ugyanis semmilyen adatot, vagy tudományos igényű érvelést, amely a humanista módosítás hipotézisét a legcsekélyebb mértékben is alátámasztaná.

 

Püspöki Nagy Péter - Nagy Károly névligatúrája alapján - azt feltételezi, hogy a székely rovásírás ismert ligatúraalkotási eljárása a frank íráshasználatból az avar időkben került az írásunkba. Az a tény azonban, hogy a ligatúrahasználat megtalálható mindkét írásban (a frankban kivételesen a IX. században, a székelyben pedig jellemzően és évezredek óta); nem értékelhető úgy, mintha e szokást a frankoktól vettük volna át, s az elterjesztésében szerepet játszottak volna a humanisták.

 

Annál kevésbé lehet frank és humanista hatást feltételezni, mert a hunok és az avarok a frank idők előtt is használtak ligatúrákat, ugyanis a ligatúraképzés a Kárpát-medencében és a sztyeppén a kőkor óta általánosan ismert és széles körben gyakorolt eljárás volt.

 

A ligatúrák és jelmontázsok alkalmazása a kínai írásban napjainkig megmaradt. A hun Xia dinasztia kultúrateremtő tevékenységét ismerve okunk van annak feltételezésére is, hogy a kínaiak ezt a ligatúrahasználatot a magyarul beszélő hunoktól tanulták el.

 

Régészeti emlékeik tanúsága szerint a hunok és az avarok használták a székely rovásíráselődjét, amiből következően a székely írásnak eleitől fogva sajátja volt a ligatúraképzés. Mivel Nagy Károly anyja - egy korabeli feljegyzés szerint - avar volt, könnyebben elképzelhető, hogy az avar íráshasználat hatására született meg Nagy Károly névligatúrája.

 

A feltételezett humanista módosítások kérdésére két úton kaphatunk választ: a vonatkozó kútfők elemzésével, valamint az előző és a követő kor íráshasználatának összehasonlításával.

 

 

2. ábra. A sopronkőhidai avar sótartó a szójelekkel írt magas ős(i) sarok felirat szimmetrikusan elhelyezett két példányával

 

 

Nincsenek humanista rekonstrukcióról tájékoztató források

 

A humanista módosításokról leginkább akkor lehetnénk meggyőződve, ha találnánk valahol olyan forrást, amelyik tájékoztat a módosításról. Ilyen forrás azonban nincs. Sem Horváth Iván, sem Püspöki Nagy Péter, sem Róna-Tas András, sem más nem számol be ilyen kútfőadatról. Nagy valószínűséggel nem fog ilyet találni a további kutatás sem; mert ilyen humanista módosítás – mint az az írástörténeti tények alapján belátható – nem történt.

 

A források nem arról tájékoztatnak, hogy a frank írás alapján módosították az avar írást, inkább ennek az ellenkezője tételezhető fel rájuk alapozva. A Konstantin legenda ugyanis arról tájékoztat, hogy az avaroknak volt saját írásuk a IX. században; amikor Alquin, Nagy Károly tudósa, a létező írások alapján módosította a frank íráshasználatot.

 

 

3. ábra. Zalavári avar sótartó kereszt és hullám alakú jelekkel; a székely "d", valamint az "ü" és "ak" párhuzamával

 

 

 

 

A humanizmus korát megelőző és követő íráshasználat tényei

 

A humanista módosítások valóságos, vagy csak kitalált voltáról akkor is meggyőződhetünk, ha összehasonlítjuk a humanizmus korát megelőző és követő íráshasználatot. Ehhez előbb azt kell elemezni, hogy a korábbi és a későbbi gyakorlat azonos-e. Ha akad eltérés a kettő között, akkor az tisztázandó, hogy a változás a humanistáknak tulajdonítható-e, vagy sem. Ez úton megbízható képet alkothatunk arról, hogy módosították-e a humanisták a székely írást.

 

Horváth Iván, Püspöki Nagy Péter és Róna-Tas András egyaránt elmulasztotta a megelőző írásemlékek vizsgálatát. Arra tekintettel tehették ezt, hogy ilyen korábbi írásemlékek – a finnugrista szakirodalomban – nem szerepelnek; a népi, uralmi, vallási és régészeti anyag szójeles gyakorlatát az elméleti tisztánlátás hiányában nem ismerték fel; a „dilettánsok” műveinek elolvasását és idézését pedig rangon alulinak tarthatták. Ezért aztán a székely írásnak a humanizmus korát megelőzően alkalmazott rendszeréről fogalmuk sincs; és persze az összehasonlítást sem végezhették el; a humanista hatás ötletéről sem alakíthattak ki tudományos igényű álláspontot.

 

A humanizmus korát megelőző íráshasználatnak a honfoglalók által reánk hagyott emlékeit az előző cikkben már bemutattuk. Ezek mellett megemlítjük még a kb. 40-30 ezer évesJóma ligatúra , a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor és a karcagi karika feliratát , valamint utalhatunk a hasonló szkíta, hun és avar emlékekre is. Ezek közös sajátossága, hogy döntően szójeleket alkalmaznak.

 

A humanizmust megelőző időkből betűvel írt felirattal is rendelkezünk: ilyen pl. a budapesti hun jelvényen lévő északi szó és a bodrog-alsóbűi fúvókatöredék Lyónak szava.

 

A humanizmus korszaka utáni emlékeken jóval gyakoribb a betűzés; miközben – bár jelentősen háttérbe szorult – nem szűnt meg a szójeles gyakorlat sem.

 

 

4. ábra. Scwechati avar ékszer világmodellje a székely rovásírás "f" (Föld), "d" (Du/Dana) és "g" (ég) jeleinek megfelelőjével

 

 

A két korszak íráshasználatának értékelése

 

A szójelek visszaszorulása a betűkkel szemben az íráshasználat változásaként is értékelhető. Azonban, ha ezt a váltást a humanizmus hatásának vélnénk, akkor ez az ítéletünk nem állna biztos talajon.

 

A fennmaradt emlékek alapján ugyanis a honfoglalók és általában a sztyeppi eleink kétféleképpen is használták az írásukat. Volt egy hieroglifikus (vallási-uralmi vonatkozású, szójeles) íráshasználatuk az ünnepélyesebb alkalmakra. Ez maradt fenn például a honfoglalók hagyatékában is, mert nemes anyagból (aranyból, ezüstből, zománcból) készültek, amely napjainkig megőrízte a szövegeket.

 

Eleinknek a szó- szótagoló írásuk mellett volt egy betűző írásuk is a hétköznapi alkalmakra, például a forrásokban említett könyvek, valamint a feltételezhető elszámolások, levelek és hasonlók céljára. E korai betűzés példája az említett budapesti hun jelvény és a bodrog-alsóbűi fúvókatöredék felirata. Ez az írásalkalmazás hasonló lehetett a ma ismert hangzóugrató székely íráshasználathoz (és a hettita ékírás gyakorlatához); de az emlékei többnyire megsemmisülhettek, mert könnyen romló íráshordozókon (fán, papíron, bőrön, textilen) alkalmazták.

 

Mindkét írásmód ugyanazon elemi jeleket használta, amelyeket az egyik esetben szójelként, a másik esetben betűként olvastak ki. A két stílust ugyanúgy egymás mellett alkalmazták, mint az egyiptomiak a hieroglifikus és démotikus írásukat. E jelenség tanulmányozható a nagyszentmiklósi kincsen (1. ábra) és a Szent Koronán is; amelyeken egyaránt jelen van a hieroglifikus és a betűző jelhasználat is. (E tárgyakon a hieroglifikus írás azonos a székely írás elődjével, a betűző írásmód azonban nem.)

 

A szójelek visszaszorulása egyébként is csupán látszólagos, ami abból fakad, hogy a korai korszakból ránk maradt szójeleket a kései korszak betűivel hasonlítjuk össze. Erre csupán az ad nekünk lehetőséget, hogy a korai korszak betűi jórészt elvesztek; a kései korszak szójeleit pedig a közvélekedés - tévesen, az elméleti tisztázatlanság miatt - nem tekinti írásnak.

 

Nem köztudott, hogy napjainkban is használunk szójeleket, csak ezeket (például a címerünk kettőskeresztjét és hármashalmát) nem olvassuk el. Egy korrektebb összehasonlítás esetén azt kell megállapítanunk, hogy a humanizmust megelőző és követő íráshasználat az írásrendszer elvét tekintve azonos.

 

Lényeges eltérés csak az íráshasználat tömeges elterjedésében jelentkezik, ami az általános technikai-gazdasági fejlődésnek köszönhető és nem a humanistáknak.

 

 

5. ábra. A Gizella-kincs avar turulja , a tenyésztés szervén a székely "nt/tn" (Ten) jellel

 

 

Apró változások

 

Nem az írás rendszerét, csupán a jelek nyilvántartását érintő apró módosulás mutatható ki a jelsorrendben (bár azt nem tudjuk, hogy a humanista korban következett-e be, vagy később). A nikolsburgi ábécé ugyanis még az eredeti jelsorrendet őrzi, amely közel áll a kazár írás és az ugariti ékírás jelsorához is – azaz kifejezetten archaikus. Ebben az eredeti sorrendben a betűket és a többhangértékű jeleket vegyesen, pusztán azok ősvallási jelentőségére figyelve egyetlen sorban sorakoztatják fel.

 

Thelegdi és követői már a modern tudomány rendszerező hajlandóságának megfelelve, típus szerint elkülönített sorozatokban mutatják meg a jeleket (az egyik sorban a betűket, egy másikban meg a szó- és szótagjeleket). Mert a többhangértékű jelekre egyre kevésbé van szükségük és a jelek ősvallási jelentőségét is jórészt elfeledték (a szójeleinket Thelegdi még capita dictionum-nak „szavak, mondások fejei”-nek nevezi, ami arra utal, hogy valamit még tudhatott ezek egykori szerepéről).

 

Egy másik változás is kimutatható. Az előző korszakokban az írásirány megfelelt az ésszerűségnek, mert mindig alkalmazkodott az írástechnológiához. Boton jobbról, egyébként pedig balról, szimmetrikusan, esetleg függőlegesen vezették a sorokat. A tudósok megjelenése ezen a helyzeten változtatott. A humanista és barokk korszak tudósai, koruk hiányos tudását örökül hagyva az utókornak, megteremtették a jobbról balra haladó sorvezetés vallásosba hajló tiszteletét. Nemzeti sajátosságnak vélték ezt a csupán botra rovás esetén alkalmas és jobbára csak ott alkalmazott írásirányt. A nem túl okos utódok kezében aztán az ő figyelmetlen iránymutatásuk törvénnyé merevedett.

 

Az ötvösök , a fazekasok , a tojásírók vagy a fejfákat faragó mesterek eredetileg még mit sem tudtak arról, hogy nekik a jeleiket jobbról balra kellene vezetniük – és az általuk készített korai emlékeken ennek megfelelően nincs is jobbról balra haladó sorvezetés.

 

Változott továbbá a jelek, köztük is elsősorban a ligatúrák készlete – minden tudós beavatkozás nélkül is. A székely íráshasználat mindenkor megengedte az egyéni íráshasználatot, például a ligatúrák alkotásakor. Ennek is köszönhetően ahány ábécéjét ismerjük a székely írásnak, az mind eltér a többitől valamennyire. Azaz a székely írás az idők során folyamatosan módosult – amint azt egy használatban lévő rendszer esetében természetesnek is tekinthetjük.

 

A felsorolt néhány változás jelentéktelen, magát az írást nem változtatja meg, az íráshasználat lényegét nem érinti. Arra sincs semmi okunk, hogy a humanisták művének tekintsük bármelyiket is.

 

 

5. ábra. Hun csat az 

Az ELTE professzora arra kereste a választ, hogy régebbi-e a székely rovásírás, mint a Halotti beszéd? Érzékelhetően szeretett volna egy nem-et kicsikarni a tényekből, de nem sikerülhetett neki.

A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor , amelynek székely rovásjelek szójel-előképével írt magyar nyelvű felirata kitűnően olvasható a minimális íráselméleti képzettség birtokában (azt kell csak tudni, hogy egy szójeleket alkalmazó írásban elegendő egyetlen jel is egy szó leírásához; továbbá azt, hogy mi az a térbeli világmodell; eszik-e, vagy isszák az akrofóniát; s persze nem árt felismerni a székely rovásjeleket sem)

A dolgozat, amelyet e cikksorozatban elemzünk, az ELTE honlapján jelent meg " A székely rovásírás és a latin-magyar ábécé " címmel. Ezt a cikket azért írhatta a professzor úr, hogy mentse az OSZK nyelvemlék-kiállításának hibáját, ahol ugyanis nem mutattak be rovásírással írt nyelvemlékeket.

Ezt azzal tehetné meg a legkönnyebben, ha sikerülne feleleveníteni Hunfalvy ötletét arról, hogy az egész székely írás csak tudós kitaláció, humanista tudósok koholmánya. Erről állapítja meg helyesen, hogy ez az elmélet mára kihalt.

Megpróbálja azonban ennek modernebb változatát elevenen tartani, amely szerint a humanista tudósok jelentősen módosították, vagy régi könyvek alapján felelevenítették volna ezt az írást.

A kérdést azzal lehetne gyorsan eldönteni, ha a professzor úr hajlandó lenne lehajolni a humanista kort megelőző írásemlékeinkhez.

 

Amikor a professzori rutin érvényesül, s amikor fennakad

A cikk olvasásakor érzékelhető, hogy a professzor úrnak jobban megy a tudománytörténeti összefoglaló írása, mint a cikke lényegét képező kérdés megválaszolása. A cikkében ugyanis ama kérdésre keresi a választ, hogy vannak-e nyelvemléknek tekinthető korai rovásírásos szövegeink? Erre azonban nem tud, talán nem is akar komolyan vehető választ adni. A finnugrista elődök írásait ugyanakkor jól ismeri, a hivatkozások terén is kellő rutinnal rendelkezik, ezért a nagy kérdés megválaszolása helyett töltelékszöveget, véleményfelsorolást gyárt. A diákjainak ez is elég lehet, ha a semmitmondó hivatkozások imponálóan nagy számát összetévesztik a tudományos igényű érveléssel.

Akik szerint vannak régi rovásemlékeink, azokat a nagyok és nyomkövetőik, illetve a visszafogottak csoportjába sorolja:

" A magyar Kelet-kutatás nagyjai – Harmatta János, Ligeti Lajos, Németh Gyula és mások – s nyomukban a magyar nyelvtörténet kutatói rég megegyeztek abban, hogy a „türk eredetű rovásírás” ismeretét a honfoglaló magyarok már magukkal hozták (Bárczi 1967, 506). A „kettős honfoglalás” – legalább a 13. századig visszakövethető – hagyományához kapcsolódó mai régészek szerint a magyarok már jóval a honfoglalás előtt jelen voltak a Kárpát-medencében, számottevő művelődési kincs és saját írásrendszer birtokában (Vékony 2004)."

Ezeknek a "nagyoknak" (és a kettős honfoglalás eszméjéhez csatlakozóknak) azonban csak a mellénye lehetett nagy, az e téren felmérhető tudása és korrektsége semmi esetre sem. Hiszen képtelenek voltak a székely írás eredetének kérdését megoldani. E kérdéskörben a semmit nem érő magyar- és tudományellenes fantazmagóriánál többre nem futotta a tehetségükből. Csak az bizonyos róluk, hogy az általuk jól ismert tényeket (például Quardusat szabírhunoknak készített VI. századi bibliafordítását és a IX. századi Konstantin legendában említett magyar és avar írást) szemrebbenés nélkül elhallgatták, ha az ellentmondott a prekoncepciójuknak. Más esetben nem létező hun feliratokat olvastak el iráni nyelven és adtak ki "tudományos" folyóiratban. Ha ezeket nevezi Horváth Iván professzor úr "nagyoknak", akkor nem ugyanazon a nyelven beszélünk.

Megemlíti azt is, hogy " Vannak visszafogottabb álláspontok is. Róna-Tas András a honfoglaló magyarságról szóló összefoglaló művének utolsó fejezetében (Róna-Tas 1996, 335), nem vonakodva, de nem is a végleges meggyőződés hangján tárgyalja a székely rovásírást. Sándor Klára elvileg nem zárkóznék el a székely rovásírás ótörök előzményeiben kételkedő álláspontok megvitatásától sem (Sándor 1992, 90–91). A magyar nyelvtörténet új egyetemi tankönyve szerint a székely rovásírás ma ismert rendszere „legkorábban a 9. században formálódhatott ki” (Korompay 2003, 104)."

Róna-Tas András professzor úr Németh Gyula tanítványa volt, tőle meg Sándor Klára fogadott el a székely rovásírás kutatására vonatkozó útmutatást. Hogy ez a névsor milyen súlyt képvisel a székely írás eredetének kutatástörténetében, azt könnyen beláthatjuk. Németh Gyula hirhedetté a nevét, amikor a székely kérdés kapcsán arra intette a pályatársait, hogy azon adatokat, amelyek a közönség körében bizonytalanságot keltenének (értsd: cáfolnák a finnugrista blöfföt!), inkább meg se említsék. Róna-Tas András pedig - talán e tanítás szellemében - egészen a közelmúltig nem tekintette írásnak a székely rovásírást (csupán a neten is közzétett kritikánkat követően helyesbített; vö.Nevelhető írástörténészek !). Sándor Klára azt tette hozzá 1996-ban e díszes társaság teljesítményéhez, hogy - szerinte - azt sem lehet tudni, miért kell ezzel az írással foglalkozni.

Ha ezeket a "tudósokat" Horváth Iván professzor úr a visszafogott jelzővel emeli az egekbe, akkor erre a PTK kétségtelenül lehetőséget ad neki; amint a nyájas olvasónak is módjában áll néhány találóbb jelzőt keresni.

Helyesen ismeri fel a professzor úr, hogy " A teljes tagadás álláspontja kihalt. A 17–19. századi magyar nyelvészek közül sokan – Otrokocsi Fóris Ferenctől Hunfalvy Pálig (Sebestyén 1915, 11–13) – késői koholmánynak minősítették a szkíta-hun-székely ábécét. Ez a bizalmatlanság a 19–20. század fordulóján, az ótörök–székely megfelelések felismerésekor meggyengült, és a mai kutatók között immár senki sincs, aki kételkednék a székely betűk – közvetlen vagy közvetett – ősi eredetében. Mindenki elfogadja, hogy ez az eredet legalábbis ősmagyar, de inkább ótörök vagy avar, sőt egyesek még tovább is merészkednének."

Azt, hogy a teljes tagadás álláspontja nem tartható, tiszta fejű és az írástörténeti tényeket ismerő embernek eddig sem kellett bizonygatni. Hunfalvy korában is létezett a kétségtelen hitelű énlakai felirat, amelyet a hívek, valamint a tanult papjuk minden nap láthattak. Csak a pesti finnugrista urak számára volt újdonság a székely írás (a magyar krónikás bejegyzések ellenére). A mennyezetkazetta sarkaiban lévő hieroglifikus "Egy usten" ligatúra napjainkig újdonság maradt.

Hunfalvy és társai csak a hatalom támogatásával a hátuk mögött tagadhatták le a nyilvánvaló írástörténeti tényeket. Ennek Horváth Iván általi visszafogott beismerése is eredmény. Igaz, hogy ezt a felismerést ötven évvel ezelőtt is megfogalmazhatta volna bárki, amint meg is tették ezt éppen elegen. A professzor úr dolgozatában azonban állni látszik az idő. Ő csak azt állapítja meg, amiért nem jár fővesztés a finnugrisztika berkeiben. A székely írás korai eredetéről tanúskodó tények sorát azonban most sem említette meg.

Ha abban egyetértünk is, hogy a teljes tagadás elmélete kihalt, ez nem jelenti azt, hogy ma már nincs tagadás. A finnugrista tagadás szelleme ma is él, csupán hátrál és mindíg újabb szalmaszálba kapaszkodik, hogy fentarthassa semmivel sem igazolható őstörténeti és kultúrtörténeti következtetésláncait.

Most is tagadják a székely írás magyar eredetét, a székely írással írt korai emlékek létét (például a szentgyörgyvölgyi tehénszobor jeleinek olvasható voltát ), a székely írás szó- szótagoló jellegét, valamint kapcsolatait az antik írásokkal és az ősvallással. Horváth Iván professzor úr - talán az OSZK által rendezett nyelvemlék-kiállítás szervezőinek védelmében, akik a javaslatom ellenére sem szerepeltették a budapesti hun jelvényt a nyelvemlékek között - azt próbálja tagadni vagy megkérdőjelezni, hogy vannak a Halotti beszédnél korábbi rovásírással írt nyelvemlékeink.

A következő fejezetekben e tudományon kívüli törekvés kudarcának okait elemezzük.

(folyt. köv.)

Varga Géza írástörténész

 

Nyomdába került az " Így írtok ti magyar őstörténetet " c. kötet kézirata

 

A kötet címlapján egy megkapó szépségű, IX. századi, uráli magyar leletről készített fotógrafika látható

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A veleméri Csinyálóház terasza egy szívfájdítóan szép szeptemberben

Jókai Mórral és Gárdonyi Gézával már nem beszélgethet, e sorok írójával azonban - remélhetőleg még egy ideig - eszmét cserélhet őstörténeti, írástörténeti és egyéb kérdésekről is, ha a falusi turizmus keretében az országot járván eljut az Őrségbe és igénybe veszi a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház vendégszeretetét, vagy megnézi a díjtalanul megtekinthető Sindümúzeum kiállítását a magyar hieroglifikus írásról .

Budapest legjobb leírása

 

Honlapkészítés

Könyveim

 

Rovó rovata (rovo.virtus.hu)

 Az alábbi cikk eredetileg a Tudós Virtuson jelent meg: http://tudos.virtus.hu/index.php?id=startpage 

***

Horváth Ivánnak nincs oka a feltételes mód használatára. 

A honfoglalóknak ugyanis volt saját írása, amely azonos a székely írással (a bemutatott példák alapján a székely írás hieroglifikus alkalmazásával)

és amelyet be kellett volna mutatni a nyelvemlék-kiállításon is.

 

1. ábra. A gnádendorfi honfoglaláskori övveret olvasata: szár ten, mai magyarsággal:úr(is)ten

 

 

A dolgozat, amelyet e cikksorozatban elemzünk, az ELTE honlapján jelent meg " A székely rovásírás és a latin-magyar ábécé " címmel, Horváth Iván tollából.

 

 

2. ábra. A banai honfoglaláskori aranyozott ezüstpityke Heraklész ( szár Óg, úr Óg, mai magyarsággal: sarok) tiszteletéről tanúskodik; a ligatúra olvasata: sarok ten

 

 

 

 

 

Lehetett éppenséggel ...

 

Az írja Horváth Iván professzor úr, hogy " A honfoglalók csakugyan ismerték már az (egykor, persze, részben más jelentésű) ír, betű, ró, szám szavakat, találkozhattak az írás és olvasás eseményével, sőt lehettek közöttük írástudók is – bár a jelenség még 600 évvel később sem lesz gyakori: „a XV. századi nemesség többsége nem érdeklődött az írás mestersége iránt” (Fügedi 1981, 457). Lehetett éppenséggel saját írásrendszerük is. Csakhogy van itt egy bökkenő.

A székely rovásírás legrégebbi hiteles emlékei „sem korábbiak a 15. század végénél”, sőt ezekből is az úgynevezett Nikolsburgi ábécét és a Bolognai Rovásemléket, továbbá az 1515-ös Konstantinápolyi feliratot „csak közvetve tudjuk datálni” (Róna-Tas 1985–1986, 174). Jól adatolható viszont a rovásírást fölkaroló 16. századi humanisták mozgalma – és ez további kérdéseket vet föl.

E humanisták (vagy 15. századi elődeik) nem módosították-e az ősmagyar rovásírás rendszerét?"

Ebben a rövid idézetben három téves álláspontot is képvisel a professzor úr.

 

 

Az egyik a honfoglalók írásával (e cikkben erre válaszolunk)

, a másik a humanista módosításokkal, a harmadik pedig a székely írás legrégebbi hiteles emlékével kapcsolatos (ez utóbbiakkal a következő cikkeinkben foglalkozunk).

 

 

3. ábra. Az ibrányi ezüstkarperec égigérő fájáak olvasata: magas sarok kő (a szkíta kor óta használt elnevezés a lépcsős toroytemplomra utal)

 

 

 

 

 

 

4. ábra. A tuzséri honfoglaláskori szíjvég olvasata: magas kő ország(a)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5. ábra. A karosi tarsolylemez Tejúttal azonos égigérő fájának hasadékában azisten ligatúrát találjuk, amelyet már a szkíták is használtak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6. ábra. Az Ob vidékén előkerült IX. századi magyar lelet a Jóma ligatúrával és azország képjelével; olvasata: Jóma ország(a)

 

 

 

 

 

 

 

 

Újabb indián szobor, újabb Jóma ligatúra - ezúttal Panamából.

 

Az aranyból készített panamai istenszobor Cleveland város egyik múzeumának kincse; a muzeológusok, vagy az amerikai indiánok nyilván mit sem tudnak a szobor jeleinek a székely írás segítségével való elolvashatóságáról

 

 

A különös istenalak számos Jóma ligatúrát hordoz a testén kialakított sajátos lyukakban.

 

A Jóma ligatúra két székely jel (az "m" és a "j") összetétele.

 

Az első pillantásra a székely "m" (magas) jel megfelelője nem is látszik, csupán a kacskaringók feltűnőek. Ez a kacskaringó a székely "j" (jó "folyó") jel megfelelője. A gondos szemlélő azonban észreveheti pl. a középső kacskaringó tövénél a két kis hegyet. Más esetekben az "m" még ennyire sem feltűnő.

 

 

 

Az aranyszobor mellén lévő Jóma ligatúra kivágva

 

 

A Jóma ligatúra a prekolumbián indián emlékek leggyakoribb írásemléke. Egyarán előfordul Észak-, Közép- és Dél-Amerikában is. Az elterjedtség egyrészt a jel (és Jóma isten) ősvallási fontosságával, másrészt igen régi (még Szibériából hozott) voltával magyarázható.

 

 

A Jóma ligatúra azt bizonyítja, hogy Szibériában olyan nép élt 40-30 000 éve, amelyik használta a székely írás és a magyar nyelv elődjét. Feltehetően ebből a szibériai etnokultúrális közegből származnak a hunok is, akiknek ősei meghatározó hatást gyakoroltak a kínai kultúra kialakulásakor, majd létrehozták a hun Xia dinasztiát is.

 

 

Varga Géza írástörténész

 

 

***

 

 

Nyomdába került az " Így írtok ti magyar őstörténetet " c. kötet kézirata

 

A kötet címlapján egy megkapó szépségű, IX. századi, uráli magyar leletről készített fotógrafika látható

 

 

 

 

 

 

 

A veleméri Csinyálóház terasza egy szívfájdítóan szép szeptemberben

Jókai Mórral és Gárdonyi Gézával már nem beszélgethet, e sorok írójával azonban - egy darabig még - eszmét cserélhet őstörténeti, írástörténeti és egyéb kérdésekről is, ha a falusi turizmus keretében az országot járván eljut az Őrségbe és igénybe veszi a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház vendégszeretetét, vagy megnézi a díjtalanul megtekinthető Sindümúzeum kiállítását a magyar hieroglifikus írásról .

Budapest legjobb leírása
Honlapkészítés

 

Könyveim

 

 

 

 

 

Tudós Virtus http://tudos.virtus.hu/index.php?id=startpage

 

Rovó rovata (rovo.virtus.hu)

A magyar hagyomány magától értetődő természetességgel tekintette őseinknek a szkítákat. Ezt igazolja a szkíták által használt magyar jelkészlet, amely esetenként elolvasható magyar szavakat jelöl.

 

 

 

1. ábra. Kereszt alakú szkíta tegezveret Erdélyből a székely rovásírás néhány jelének megfelelőjével (fotógrafika)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előbeszéd

 

Az erdélyi szkíták régészeti emlékein joggal találjuk meg a székely írás jeleinek megfelelőit. A szkíta emlékeken mindenütt hasonló jelekre bukkanunk, nem lehet ez másképpen a székelyek által megőrzött ősírásnak nevet adó székelyek földjén sem.

 

 

 

A székely rovásírás név egyébként újabb keletű "tudós" elnevezés, amely ama hazug finnugrista álláspont köztudatba plántálását volt hivatott támogatni, miszerint a székely egy eredetileg török nyelvű nép lenne, amely az írását is a törököktől vette át. Természetesen ma már egyik nézet sem tartható. A székelyek sohasem voltak törökök, a székely írást pedig a magyar nyelv számára találták fel a kőkorban. A székely rovásírás elnevezés azonban a nyakunkon maradt, ezért azt másképpen kell értelmeznünk: arra utal, hogy a székelyek mentették meg a feledéstől ezt az ősi írást. Amikor azonban ezt a szkíta emléket olvassuk el, emlékezhetünk rá, hogy eredetileg (még az 1500-as években is) szkíta írásnak neveztük.

 

 

 

Egyébként a székely nevet többen tartják a szkíta név leszármazottjának (mindegyik az szk mássalhangzós csontvázat tartalmazza). A daha szkíták adták Erdély Dácsia nevét - amelyben mintha a hun Da Xia királyság neve jelenne meg. De ezek csak mellékes megjegyzések, amelyeket előbeszédként bocsátottunk közre.

 

 

 

A fenti szkíta kereszt a "d", a "ly", a "j" és az "s" rovásjelek megfelelőiből épül fel, azonban esetünkben nem betűkről, hanem szójelekről van szó. Erre utal, hogy a jelek láthatóan nem alkotnak alfabetikusan összefüggő szöveget. Az összefüggésük más jellegű: mindegyik az Isten valamelyik jelzőjét jelöli. Az elhelyezésükből nyilvánvaló, hogy a kereszt az Isten nevét, a rá helyezett kisebb jelek pedig az Isten jelzőit jelölik.

 

 

 

A lelet a Bukaresti Történeti Múzeumban a 16125. leltári számot viseli.
A Hallstatt korból való, a súlya 83.87gr, a lelőhelye Armăşoaia falu, Vaslui megyében.

A múzeumi leírás szerint ez egy kereszt formájú rátét, domború díszítménnyel. A kereszt három rövid szára rendkívül stilizált sasfejet ábrázol. A központi gyürüben mértanosított agyaras ragadozó nyitott szája latható, a farkát a feje fölé emelve. A kereszt hosszú szárán három „sisak” (?) formájú domború diszítmény található.

 

 

 

Mit tehetünk hozzá e "szakszerű" leíráshoz? Nos, ilyen magyarázatokra képes egy analfabéta (akarom mondani, egy átlagos képességű régész, nyelvész és történész), aki még csak nem is hallott a székely írás jeleiről és azok előzményeiről.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. ábra. A szkíta kereszt fényképe, amely alapján a fenti fotógrafikát készítettem a jobb érthetőség kedvéért

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. ábra. A tiszabezdédi tarsolylemez közepén lévő keresztet az akadémikus "tudomány" - székely jeleket és magyar ősvallást nem ismerő - szaktekintélyei rendszerint keresztény keresztként határozzák meg, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a tarsolylemezen további székely rovásjelpárhuzamok is találhatók, az ábrázolás képszerkezete pedig (a lyukas törzsű fa hasadékában megjelenő istenjelkép) egy jellegzetes ősvallási ábrázolási forma

 

 

 

 

 

 

4. ábra. A székely írás "d" (Du/Dana) jele a homoródkarácsonyfalvi feliratból

 

 

 

 

 

A legnagyobb szójel maga a kereszt, ez lehet ezek szerint a szkíta isten neve. A kereszt alakú székely rovásjel "d" hangértéke alapján "d"-vel kezdődő istennévre gondolhatunk. Erdélyben ma is ismerik a "Dana verjen meg" mondást; a krónikáinkban pedig Du isten neve maradt meg (az Enedubeliánus névben). Ezek, vagy ezekhez hasonló istennév jele lehetett a szkíta kereszt. Az ókorban az istennevek gyakran kezdődnek "d"-vel, vagy "t"-vel, e két rokon hanggal (pl: latin deus "isten"; etruszk Tin "a főisten neve, kínai tien "ég, isten").

 

 

 

Ellene szól e következtetésünknek a kortárs Herodotosz, aki szerint a szkíták napistenét (s ez esetben - mint alább látni fogjuk - a napistenről lehet szó) Ojtoszürosznak hívták (vö. sumer-akkád: Utu sar, magyar: Üdő úr!). Azt persze feltételezhetjük, hogy a szkíták több néven is tisztelték a napistent, s ezek Közül Hérodotosz csak az egyiket hagyta ránk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5. ábra. A székely írás "ly" (lyuk) jele Bél Mátyás ábécéjéből

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lyuk

 

 

 

A szkíta isten legfontosabb jelzője - a központi elhelyezés miatt gondolhatunk erre - lehet a körbe zárt pont is, amely a székely "ly" (lyuk) rovásjel megfelelője.

 

 

 

Ez egy napjelkép, mert a Napot, vagy a napistent minden jó forrásának tekintették. A hasonló formájú jel a sumer írásban is a "kút, forrás" jele, míg az egyiptomiban és a kínaiban a Nap szójele. Számunkra elsősorban azt mondja ez a jel, hogy e kereszt a napisten jelvénye volt.

 

 

 

Másodsorban egyéb feltételezések is megengedhetők.

 

 

 

Például a kereszt lehet az Éden négy folyójára emlékeztető jelkép (vö. Duna, Don, Dnyeper stb!), amelyre azért tették az Isten jelzőinek szójeleit, mert a szkíták (mint arról egy korabeli görög forrás tájékoztat) a folyóikat a folyók istene miatt tisztelték.

 

 

 

 

 

 

 

 

6. ábra. A székely írás "j" (jó) jele Kájoni János ábécéjéből

 

 

 

 

Jó

 

 

 

Az isten másik fontos jelzőjét a kereszt három pontján is elhelyezett kacskaringó alakú szójel jelölheti. Ez a székely "j" (jó) rovásjel megfelelője. Az Istennek ma is a leggyakrabban használt jelzője. Ipolyi Arnold szerint még az őshazából hoztuk magunkkal (de persze ehhez ma már hozzátehetjük, hogy még a szkíta korban, vagy a paleolitikumban). A jósazvunk megfelelőjét a Közel-Kelettől Kínáig ismerték és mindig jelentős vallási műszóként szolgált (pl. a sémi Jahve "javas" nevében). Nem vakmerő az a feltételezés, hogy a közbülső területeken élő és feltehetően közvetítő és kultúraterjesztő szerepet játszó szkíták is ismerték.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7. ábra. A székely írás "s" (sarok) jele Kájoni János ábécéjéből

 

 

 

 

 

 

Sarok

 

 

 

A harmadik jelzőt a kereszt alsó végén olvashatjuk el. Ez három egymás fölé helyezett "s" (sarok) rovásjelből áll, a világoszlop egyik jellegzetes ábrázolása. Találunk ilyet a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor lábain is, meg hun régészeti emlékeken is. Ez a három elemi jelből álló változat még szójel. Arra utal, hogy a szkíta isten azonos lehet Heraklésszel, a szkíták ősapjával. Heraklész jelképét eleink a kőkor óta a világmodellek sarkaira tették, mert hitük szerint ott érintkezett egymással a Föld és az ég (a világoszloppal azonosnak tekintett Heraklésznek köszönhetően). A magyar sarok szó Heraklész nevével genetikusan rokon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8. ábra. A budapesti hun jelvény (vagy fibula) alján hasonló "sarok" szójel olvasható, mint a szkíta kereszten

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9. ábra. A 7500 éves, magyarul elolvasható szentgyörgyvölgyi tehénszobor "sarok" szójele (a tehénszobor a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításán megtekinthető)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utószó

 

 

 

Jellegzetes, szójelekkel írt archaikus írásemléket olvastunk el, amelyen felismerhető a hasonló írásemlékek minden szépsége és olvasatának majd minden nehézsége. Például nem lehetünk bizonyosak abban, hogy az elolvasott szkíta szójeleket a szkíták pontosan így olvasták ki. A hangalak pontos rögzítésére egy szójel esetében nem mindíg számíthatunk (gondoljunk a kínai írással rögzített idegen szavak esetében sorozatosan tapasztalt hangzósítási nehézségekre). Az ősvallási és nyelvi párhuzamok, valamint a képi tartalom azonban megerősítik az olvasatunkat.

 

 

 

Bizonyosak lehetünk abban, hogy jól értjük a kereszt jelentését; amint az is valószínű, hogy a hangzósítás terén is értünk el eredményeket (például a görög Heraklész és a magyarsarok szó összecsengése ad okot a hangalak feltárhatóságára vonatkozó reményre).

 

 

 

 

 

 

Varga Géza írástörténész

 

 

 

***

 

A szobrocska fényképét egy indián kultúrával foglalkozó kötetben találtam. Azt írták alá, hogy ez egy templom modell. Talán azért, mert az indián templomokon szintén szerepel Jóma isten neve.

 

 

 

 

1. ábra. Az indián szobrocska fényképéről készített grafika

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kaptató jele

 

A szobor lépcsője a székely írás "m" (magasba vezető út) jelének megfelelője. A kínai írásban is van egy ehhez hasonló lépcsőszerű jel, amely ott a kaptató (a magasba vezető út) szójele.

 

 

 

 

A Tejút jele

 

A fölötte tornyosuló kacskaringó meg a székely írás "j" ( jó "folyó") jelének indián változata - persze ez az égi folyó, a Tejút jelképe, azért is magasodik az oldalán látható kis emberábrázolás fölé.

 

E jelnek a csukcs szójelek között van páthuzama, ami szintén kacskaringó alakú és szintén "jó" a jelentése.

 

A pueblo indiánok ma is alkalmazzák a kacskaringót a fazekasjelek között s azt mondják róla, hogy annak az útnak a jele, amelyen az őseik a mai hazájukba jöttek. Ez a jelentésváltozat igazolja az értelmezuésünket, mert a magyar ősvallás szerint is a Tejút (az égigérő fa) a születendő gyermekek lelkének hona, s innen érkezik Csaba királyfi is - azaz nálunk is út a Tejút.

 

 

 

A kínai írásban a jelentését tekintve néki megfelelő, de fát ábrázoló Tejút-jelet (a "következő nemzedék" szójelét) Szekeres István fedezte fel, de azt félreértette az ősvallás nem ismerete miatt.

 

 

 

 

 

 

A párhuzamok jelentősége

 

 

 

A felsorolt párhuzamok azt bizonyítják, hogy a magyar, a kínai, az indián és a csukcs írás közös gyökerű. Annak a szibériai ősírásnak a korát, amelyből ezek leszármaztak, az indiánok Amerikába vándorlásának legvalószínűbb időpontjával tudjuk meghatározni s ez mintegy 40-30 000 évre tehető.

 

 

 

Ez a feltehető szibériai írás azonban nem itt keletkezett Szibériában, hanem mintegy 50 000 évvel ezelőtt a Közel-Keleten (az Éden területén), ahol a Kelet-Afrikából érkező homo sapiens sapiens egykor néhány tízezer évre megpihent, mielőtt Szibériába indult volna.

 

 

 

Varga Géza írástörténész

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Virágzó gránátalma a veleméri Cserépmadár szállás udvarán

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyomdába került az " Így írtok ti magyar őstörténetet " c. kötet kézirata

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kötet címlapján egy megkapó szépségű, IX. századi, uráli magyar leletről készített fotógrafika látható

 

 

 

 

A veleméri Csinyálóház terasza egy szívfájdítóan szép szeptemberben

 

 

 

 

 

 

 

 

Jókai Mórral és Gárdonyi Gézával már nem beszélgethet, e sorok írójával azonban - egy darabig még - eszmét cserélhet őstörténeti, írástörténeti és egyéb kérdésekről is, ha afalusi turizmus keretében az országot járván eljut az Őrségbe és igénybe veszi aveleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház vendégszeretetét, vagy megnézi a díjtalanul megtekinthető Sindümúzeum kiállítását a magyar hieroglifikus írásról .

Budapest legjobb leírása

Honlapkészítés

Könyveim

 

Tudós Virtus http://tudos.virtus.hu/index.php?id=startpage

 

 

Rovó rovata (rovo.virtus.hu)

A Karcagi Közösségi Portálra felkerült a karcagi karikáról írt cikk, amelynek az eredetije a Tudós Virtuson született meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. ábra. A Karcagi Közösségi Portál címe: http://pcbolt.info/~pckarcag/

 

 

 

A szolnoki múzeumban kiállított karcagi Árpád-kori csatkarika fényképét egy kedves barátomtól kaptam s csaknem azonnal sikerült elolvasnom. 

Karcagi rovásírásos karika ősvallási mondókával

http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=54161

 

Felajánlottam közlésre a Karcagi Önkormányzatnak, de elhárították maguktól a megtiszteltetést.

 

A karcagi karika nem kell Karcagnak?

http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=86018

 

A Karcagi Közösségi Portálon azonban gyorsan találtak helyet a cikknek, ezért a karcagiak közvetlenül is értesülhetnek eleik üzenetéről.

 

 

 

 

 

 

2. ábra. A karcagi csatkarika

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Korábban Pecze László kísérletezett a karika elolvasásával, de feladta, mert betűírásként próbálta meg elolvasni a szójelekkel írt szöveget s nyilvánvalóvá vált a számára, hogy nem betűkről van szó. http://napfiak.uw.hu/content.php?article.90

A cikkében említi, hogy Hakan Aydemar, a szegedi egyetem tanára az egyik írásában egy kun eredetű csat jeleit olvasva a székely magyar rovásírás kun eredetét feltételezi.

A székely írás idegen írásokból való származtatásával azonban már évekkel korábban leszámoltunk. A székely írás ugyanis magyar eredetű - amit a Szekeres Istvánnal, Simon Péterrel és Forrai Sándorral (az Írástörténeti Kutatóintézet baráti körének tagjaival) közösen elvégzett akrofónia-rekonstrukciók megfelelően alátámasztanak, a régészeti leletek pedig illusztrálnak is.

Pecze László a neten olvasható cikkében megemlíti Selmeczi László „Régészeti-néprajzi tanulmányok a jászokról és a kunokról” c. kötetét is (Debrecen, 1992.), amelyben beszámol a felirattal díszített és a karcag-erdőszentmiklósi kun temető 170. sírjából előkerült leletről. A bronz csatkarika átmérője 4,9 cm és a XIV. századra keltezhető.

Hakan Aydemar a „Kun-kipcsak elemek a moldvai nyelvjárásban” c. tanulmányában e jeleket joggal hasonlítja a székely-magyar rovásjelekhez - ugyanis a jelek hasonlósága annyira egyértelmű, hogy az azopnosítás nem okoz nehézséget.

Hakan Aydemar kísérletet tesz a felirat megfejtésére és a feliratot jobbról balra az óramutató járásával egyező irányban olvassa el ótörök nyelven - az olvasási irány azonban utóbb tévesnek bizonyult, mert a feliratot balról jobbra kell olvasni. A közismert jobbról-balra olvasási irány ugyanis nem az írásrendszerhez, hanem csupán a fába rótt változatához - tehát egy írástechnológiához - kötődik. Ez esetben pedig nem rovásbottal állunk szemben, ezért az olvasási irány nem jobbról indul, hanem balról. Aki ezt az egyszerű összefüggést nem érti meg (annak ellenére, hogy ezt Sebestyén Gyula elég világosan megírta), az csalódhat az olvasási kísérletei során.

A megfejtését kiegészíti azzal, hogy a rovásfelirat első ligatúrájában a betűk sorrendje nem egyértelmű. A ligatúra olvasható pl. rir-nek, szisz-nek, és szdsz-nek, vagy rsz-nek és szr-nek egyaránt. A szedesz olvasat nem biztos, ez a szó egyébként kimutatható a törökségből, mint férfinév. Az ögtürnek értelmezett szó kimutatható az ótörökből ögdir alakban. Az ötrü szó szintén igazolható az ótörökből ötrü/ötürü formában. Hakan Aydemar a lelet alapján feltételezi a székely-magyar rovásírás kun eredetét.

Mondanunk sem kell, hogy a felsorolt olvasási nehézségek lehetetlenné teszik az ótürk olvasat elfogadását. Ha a jelek nem egyértelműek (a számára), ráadásul az így bizonytalanul kikövetkeztetett szavak nincsenek is meg a szótárakban a kiolvasott formában, csupán valami hasonlót(?) talált bennük, akkor nincs okunk komolyan venni az ótürk olvasatot. Nem több ez, mint egy kísérlet arra, hogy az engedélyezett finnugrista megoldások egyikét előadja. Nem lehetett sikeres.

Pecze László hozzáfűzi, hogy Aydemar megfejtését nehéz elfogadni. Mindenekelőtt nem egyértelmű - írja - hogy a jelek a székely-magyar rovásírás jelkészletéből származnának (ebben persze téved). A csaton található négy jelből mindössze kettő vethető össze a székely magyar jelkészlettel Pecze László szerint, azonban ebben is téved.

"A szedesznek olvasott jel például sokkal inkább megfeleltethető a cirill Ж-nek, minthogy egy olyan székely-magyar rovásösszevonásnak, amely az eddig előkerült rovásemlékeken nem fordult elő. Hasonlóképpen a tr rovásösszevonásnak értelmezett jellel sem találkozunk egyetlen egy székely-magyar rovásfeliraton sem."

Sajnálatos módon Pecze László azt állapítja meg, hogy a csaton legvalószínűbben díszítés és nem írás található. Azért gondolt erre, mert az ismétlődő jelcsoportok tükrözöttnek látszanak. 

Ez azonban nem azt jelenti - tehetjük hozzá - hogy díszítésről van szó, hanem azt, hogy egy szkíta kor óta használatban lévő szimmetrikus jelmontázsra bukkantunk, amelyik szójelekből áll és ekként el is olvasható.

Pecze László azzal fejezi be az érdekes és tanulságos ismertetését, hogy legfeljebb egy olyan mondat lenne kiolvasható a jelekből, amelynél mindegy, hogy az elejéről vagy a végéről kezdjük el a olvasni a mondatot. Mivel az ilyen indul a görög aludni típusú mondat ritka, mint a fehér holló, kicsi a valószínűsége, hogy a csaton található jelek betűk lennének.

Hozzátehetjük: valóban nem betűkről, de nem is díszítésről, hanem szójelekről van szó. A jelmontázs grafikai formája valóban szimmetrikus, mert a "magas kő" formula egy piramist ábrázol. A rögzített szöveg azonban nem szimmetrikus.

Az ősvallási hagyományból ránk maradt jelmontázsok rendes szokása, hogy az elemi jelek olyan magasabb grafikai szervezettségi fokot érnek el, amellyel többrétegű jelentést lehet kifejezni. Esetünkben a "magas kő" szöveg egyúttal a piramis képét is mutatja.

Varga Géza írástörténész

 

Nyomdába került az " Így írtok ti magyar őstörténetet " c. kötet kézirata

 

A kötet címlapján egy megkapó szépségű, IX. századi, uráli magyar leletről készített fotógrafika látható

 

 

 

 

A veleméri Csinyálóház terasza egy szívfájdítóan szép szeptemberben

Jókai Mórral és Gárdonyi Gézával már nem beszélgethet, e sorok írójával azonban - egy darabig még - eszmét cserélhet őstörténeti, írástörténeti és egyéb kérdésekről is, ha a falusi turizmus keretében az országot járván eljut az Őrségbe és igénybe veszi a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház vendégszeretetét, vagy megnézi a díjtalanul megtekinthető Sindümúzeum kiállítását a magyar hieroglifikus írásról .

Budapest legjobb leírása

Honlapkészítés

Könyveim

 

Rovó rovata (rovo.virtus.hu)

Megjelent az Elte honlapján egy cikk a székely írásról, jellegzetes hibákkal. A cikk szerzője 2009 júniusig az ELTE Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének vezetője volt.

1. ábra. Szkíta korona a Krímből, a székely szójelek kel elolvasható "us Ten" (Isten) ligatúrával; a szkíták a Borüszthenész "Bor isten" szóban használták az isten szót, amely a magyar ős és Ten szavakból alkotott összetétel; használták az isten szó megfelelőjét a hattiak (akik Mészáros Gyula szerint a szkíták ősei voltak), valamint a hettiták is (akiknek a hattiaktól örökölt hieroglifikus írásában mintegy 20 jelet találunk, amelyek a székely írás jeleivel azonosíthatók)

 

A dolgozat, amelyet e cikksorozatban elemezni fogunk, az ELTE honlapján jelent meg " A székely rovásírás és a latin-magyar ábécé " címmel.

Aki nem lép egyszerre ...

Nem titkolható örömmel nyugtázzuk, hogy az akadémikus áltudomány jeles képviselői sorra fordulnak és indulnak el abba az irányba, amelyet vagy harminc évvel ezelőtt mi dilettánsok mutattunk nekik. Azt azonban szomorúan látjuk, hogy a legújabb tudományos felismerések megértése és követése ma is meghaladja a képességeiket.

A tudományos világ azonban kétségkívül halad, még ha az a haladás lassúnak tűnik is a székely rovásírás tárgykörében. Most például az a kérdés került napirendre a "tudomány" berkeiben, hogy van-e olyan rovásírásos nyelvemlékünk, amellyel a finnugrisztikának foglalkoznia kellene.

Amikor évekkel ezelőtt azt kérdeztem Benkő Loránd úrtól, az Akadémia illetékes területének nagy tudású vezetőjétől, hogy a finnugrászok miért nem tekintik nyelvemléknek a rovásírással írt szövegeket, azt a választ kaptam, hogy a nyelvészet számára a székely rovásírással írt szövegek túl későiek ahhoz, hogy érdemes legyen kézbe venni őket. Amikor a közel 40 000 éves Jóma ligatúrát említettem neki, csak annyit mondott rá, hogy "Ez lehetséges, azonban nincs idő foglalkozni vele".

Ez a halogatás azonban nem segített a tarthatatlan helyzeten. A nyelvtudomány adóssága időzített bombának bizonyult és azóta fel is robbant.

A szőnyeg alá söpört probléma ugyanis az OSZK-ban megrendezett nyelvemlék-kiállítással napirendre kerülvén feszültséget kelthetett a nyelvészek között is. Százak tehették fel a kérdést maguknak is, meg a szervezőknek és megrendelőiknek is az OSZK kiállításán olvasható mentegetőzés láttán. Ez a bevezető - amelyet a mi kérésünkre helyezett el a rendező - azt próbálta megmagyarázni, hogy miért is nem szerepelt a kiállításon a rovásírással írt nyelvemlékeink közül egy sem.

Erre a mellőzésre azonban nem lehet jó választ adni sem a nyelvemlék-kiállításon, sem másutt. Azt ugyanis nem írhatják, hogy a kultúrpolitika urainak a magyar kultúrával szemben érzett zsigeri gyűlölete miatt tekintik nem létezőnek az írásunkat. Ez egy (Magyarországon a nagy nyílvánosság előtt egyelőre még szalonképtelen) politikai szempont lenne, aminek semmi keresnivalója sincs egy tudományos igényű kiállításon - s a szervezők szeretnék tudós színben feltüntetni magukat.

Azt azonban nem mérik fel, hogy csak egy jó megoldás van: ha a rovásírással írt nyelvemlékeket is nyelvemlékként kezelik.

A dillettánsok által írt kötetek hosszú sora - a jelek szerint - arra mégis jó volt, hogy a nyelvésztársadalom értesült a kérdésről és válaszadásra kényszerült.

Horváth Iván professzor úr most szakított időt a megválaszolására. Amint az a cikkéből kiderül, felkészültség és tudós igényesség hiányában nem volt képes a megfelelő megoldás kidolgozására. Ő ugyanis csak az elutasítás módozatait kereste; s talán nem ismerte fel, hogy erre elvileg sincs lehetőség, mert csak a rovásemlékek kutatása és nyelvemlékként való kezelése felel meg a tudományos követelményeknek.

 

Ezt a munkát Sebestyén Gyula lényegében már elvégezte, ezért biztonsággal megállapíthatta, hogy "összehasonlító írástörténeti úton minden kétséget kizáró módon bizonyítani tudjuk, hogy ezt az írástudományt keletről hoztuk" (A magyar rovásírás hiteles emlékei, 185. oldal). Nincs tehát okunk olyan kérdésen töprengeni, amelyre már ismert a válasz. Ha Horváth Ivánnak valóban kétségei lennének a felől, hogy van-e korábbi rovásemlékünk a Halotti beszédnél, akkor sorra kellene vennie és meg kellene vizsgálnia a Sebestyén Gyula és mások által említett írástörténeti párhuzamokat. Ilyesmibe azonban bele sem kezd Horváth Iván professzor úr, talán mert tudja, hogy akkor ilyen kérdést fel sem tehetne, és nem állíthatná be úgy ezt a kérdést, mintha annak megválaszolásában még bizonytalanok lennénk. 

A cikke ezért nem több egy látleletnél. A finnugrizmus lejáratódásának és megsemmisülésének egyik dokumentuma.

Milyen hatással van az akadémikus „tudomány” képviselőire rovásírásunk reneszánsza?

„ A könyvesboltokat járó emberben az a benyomás alakul ki” – írja Horváth Iván professzor úr – „ hogy a legkorábbi, úgynevezett „ómagyar” irodalmi emlékek – a 12. század végére keltezhető Halotti beszéd vagy a száz évvel későbbi Mária-siralom – kisebb érdeklődést gerjesztenek, mint az irodalmi szempontból jelentéktelen, ám állítólag még a 10. századnál is régebbi, úgynevezett „ősmagyar” előzményekre visszatekintő rovásírás.”

Mintha némi megütközéssel írná mindezt.

Nyelvészek számára foglalkozási ártalomnak tűnhet az, hogy a könyvkereskedésekben el kell tűrniük a konkurrencia köteteinek a jelenlétét is. Nem tehetik meg, hogy nem mennek könyvesboltba, mert ez a foglalkozásukkal jár együtt. Természetesen ezeket a körön kívüliek által írt műveket nem veszik a kezükbe (amivel esetenként nem sokat veszítenek).

Azonban a leggondosabb szemlesütéssel és fejfélrefordítással sem tudják elkerülni azt, hogy észrevegyék az alternatívok által írt könyvek nagybetűs címlapjait. Ezért aztán az évek során legalább az eljut a nyelvészek tudatáig, hogy a közönséget mi érdekli jobban.

Ezek szerint a latin betűs nyelvemlékeink (amelyek közül a legkorábbi fennmaradt nyelvemlékünk az 1190 táján született Halotti Beszéd) nem keltenek nagy érdeklődést. Érthető a szerző soraiban érzékelhető csodálkozás, hiszen egy nyelvész számára ezek a legizgalmasabb dolgok lehetnek. A nyelvészeti szakirodalomban ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk: a latin betűvel írt nyelvemlékeinkkel rendszeresen foglalkoznak, a székely rovásírás azonban mostohagyermek: ha írnak is róla elvétve, akkor is csupán butaságokat.

Ezzel szemben a magyar nagyérdemű jobban kapkod a rovásírásról írt kötetek felé, aminek az okát viszont a mi nyelvészünk talán nem is igazán értheti (hiszen a nyelvészeket arra oktatják, hogy ezeket fellapozni sem érdemes). Nyílván ezért nem juthatott el a tudatáig azon adatok és érvek sora, amelyekre a cikke megírásához szüksége lett volna. Mint azt látni fogjuk, Horváth Iván professzor úrnak - a cikke alapján - fogalma sincs arról, hogy a székely írás keletkezését milyen adatok, indokok és módszerek alapján lehet korhoz, földrajzi területhez és nyelvhez kötni.

Horváth Iván professzor úr írása arról tanúskodik, hogy ezeknek az alternatív műveknek csak a címlapját olvasta el, s ezért képes mindössze a fenti statisztika jellegű megállapításra. Talán e mulasztásának köszönhető, hogy – a cikke alapján – a székely írás eredetével kapcsolatos újabb eredményekkel kapcsolatos alapvető tudással sem rendelkezik.

 

 

 

2. ábra. Szkíta szarvasok székely szójelekkel elolvasható aganccsal (a jó és a lyuk szójelekkel)

 

 

 

 

 

 

 

 

Az eredetelméletekről

Megemlíti, hogy a székely írást „állítólag a szkíta eredetű hun néptől örököltük”, hiszen „ a régiek szkíta, hun vagy székely írásnak nevezték”. Ezt a tudást megszerezhette a klasszikus szakirodalomból is. Azt azonban már csak a körön kívüliektől (közkeletűbb nevünkön: a dilettánsoktól) tudhatta volna meg, hogy több olyan szkíta szöveg is létezik, amelyet a székely jelek segítségével magyarul el lehet olvasni és meg lehet érteni.

 

 

 

 

 

3. ábra. Hun csat a székely szójelekkel elolvasható ős Egy felirattal

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az írás elnevezéséről

"Ebben a fejezetben a szakirodalom túlnyomó részét követve a „székely rovásírás” kifejezést használjuk" – írja a szerző a valóságnak és a praktikumnak megfelelve. Valóban ez a neve az írásunknak már vagy száz éve, s nem is feltétlenül szükséges ezen változtatni. Tudjuk, természetesen, hogy nem csak a székelyek használták ezt az írást, meg azt is tudjuk, hogy nem csak rótták a jeleit, hanem egyéb írástechnológiákat is alkalmaztak - azaz az elnevezés eleve hibás volt, és egy túlhaladott finnugrista álláspontot sugall. De egy névben nem kell a tudomány legújabb álláspontjának megfelelően mindent elmondani a megnevezettről. Amint arra sincs szükség, hogy a tudományos álláspont változásának megfelelve időnként új nevet adjunk az írásnak (ez a név szerepének súlyos félreéértése). Egy név akkor jó, ha alkalmas az egyedi azonosítására - mert ez a legfontosabb feladata. Azaz e kérdésben egyetértünk Horváth Iván professzor úrral és félreértésnek tekintjük azt az újabban elterjedt, nem túl okos szokást, amelyik székely-magyar rovásírást emleget.

 

 

 

 

4. ábra. A székely jelekkel írt magyar szavakat rögzítő budapesti hun jelvény az"északi sarok" felirattal; a leletet felajánlottam a nyelvemlék-kiállítás céljára, de az OSZK szervezői visszautasították; mostanában restaurálják és állítják ki a Magyar Nemzeti Múzeumban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A székely rovásírás keletkezésének kora

„ De vajon csakugyan régebbi-e a rovásírás, mint a Halotti beszéd?” – kérdezi a szerző, s rögtön meg is válaszolja azt – „ A hozzáértők túlnyomó többsége szerint a válasz igen. Nemcsak azok a tudományos intézményektől távoli, önjelölt szakszerzők vélekednek így, akik bizonyításra nem szoruló, kétségbevonhatatlan arany igazságnak tekintik, hogy a magyarok beláthatatlan idők óta ősi bölcsességek birtokában vannak (Kiszely 2000). A tudományos környezetben tevékenykedő tudósok is többségükben így gondolják.”

Ebből egyrészt arra következtethetünk, hogy Horváth Iván helyesen mérte fel a tudós közvélemény álláspontját. Másrészt – a gúmyos felhangjaiból - azt is sejthetjük, hogy éppen ez az a tudós közvélekedés, aminek a megingatását célul tűzte ki maga elé. Ha a nyájas olvasó arra gondolna, hogy erre a megingatási kísérletre az OSZK által mostanában megrendezett nyelvemlék-kiállítás alkalmából írt kritikám adhatta az ötletet, nem tudnék ellene felhozni semmit. De ha ez így van, akkor érdemes volt megírni azt a kritikát.

Feltűnő ugyanis, hogy a kérdés a szerző számára – a cikke alapján – mindössze az, hogy van-e rovásírással írt, a Halotti beszédnél is korábbi nyelvemlékünk. Ez azonban annyira minimális cél, hogy az már árulkodó és magyarázatot kíván.

Hiszen a kérdés sokkal nagyobb léptékű ennél (és egyébként is régen eldöntött tény). Akkor is nagyobb időintervallumról van szó, ha csupán a szerző által elolvasott címlapoknál maradunk. Az 1999-ben megjelent „ A székely rovásírás eredete” c. kötetünk címlapján az özönvíz (azaz a mintegy 50-10 ezer évvel ezelőtti jégkorszak) hagyatékának tekintettük a székely írást. Varga Csaba pedig 30 ezer évesnek írta az írásunkat néhány évvel később megjelent kötetének borítóján. Lehetetlen, hogy ezek a nagybetűs feliratok ne lépték volna át Horváth Iván ingerküszöbét, hiszen a több kiadást megélt könyvek 1999 óta folyamatosan jelen vannak a könyvesboltokban, ahol időnként - szakmai okokból - ő is előfordul.

Professzorunk mégis hallgat az eredetkérdés ilyen nagyságrendjéről. Hallgatásának egyrészt az lehet az oka, hogy nem kívánja a „tudományos” irodalomban megemlíteni sem ezeket az elméleteket. Még rákérdeznének a diákjai; nem is beszélve más, netán külhoni egyetemek professzorairól – s a kellemetlen hír elterjedne. Másrészt az lehet az oka a némaságának, hogy a kőkori íráshasználatunk létét – az általunk kidolgozott tudományos módszerek és feltárt adatok figyelmen kívül hagyása miatt – sem felismerni, sem megcáfolni nem tudná. Inkább meg sem próbálkozik vele.

A későbbi korokat forrásnak tekintő szerzőket azonban megemlíti.

„ A magyar nyelvtörténet kutatói rég megegyeztek abban” – írja a szerző – „ hogy a „türk eredetű rovásírás” ismeretét a honfoglaló magyarok már magukkal hozták (Bárczi 1967, 506). A „kettős honfoglalás” – legalább a 13. századig visszakövethető – hagyományához kapcsolódó mai régészek szerint a magyarok már jóval a honfoglalás előtt jelen voltak a Kárpát-medencében, számottevő művelődési kincs és saját írásrendszer birtokában (Vékony 2004).”

Ezeket az elméleteket próbálja meg cáfolni a cikkében később. Ha ez sikerülne neki, akkor - úgy gondolhatja - az OSZK-ban rendezett nyelvemlék-kiállítást nem érheti jogos kritika. Mint látni fogjuk, Horváth Iván professzor úr törekvése eredménytelen maradt; mert a létező írásemlékek ellenében, komolyan vehető érvelés nélkül ez nem is sikerülhetett neki.

(folyt. köv.)

Varga Géza írástörténész

 

A székely írás egyik "k" betűjét (pontosabban szótag-, vagy szótagcsoport-jelét) mutatom be e cikkben.

 

 

1/a. ábra. A székely írás "ak" (patak) jele a nikolsburgi ábécéből; a hullám alakú jelet függőlegesre állították a rovástechnológia szükségleteinek megfelelően; ennek a jelenek van egy alig eltérő formájú változata a nikolsburgi ábécében, amelyik általában az "ü", itt a nikolsburgi jelsorban azonban az "ö/ő" betűnket jelöli - ezek az utóbbi alakok az ügy "folyó" szavunk jeléből keletkeztek

 

A székely rovásírás "k" jelei

A székely rovásírásnak több "k" jele van, amelyek tulajdonképpen szótagjelek, vagy szótagcsoport-jelek. Ezek közül kettő (az "ak" és az " ek ") ismertebb, a harmadik (a "kő" szótagjele) nem közismert.

Az irodalom álláspontja megoszlik a tekintetben, hogy a két ismert jelet mikor kell használni. Van aki a szó végén az egyiket, a szó belsejében a másikat használná; míg mások az egyiket a mély, a másikat a magas hangrendű szavakban alkalmaznák. A rovásírásos emlékeinken ellenőrízhető gyakorlat egyik elméletet sem támogatja, mert egyik rendszerhez sem igazodnak. Ezért lehetséges, hogy az eredeti rendszer valamilyen másik elven épült fel, vagy már kikopott a használatból és felismerhetetlenné vált.

Ez a rendezetlen állapot törvényszerűen alakul ki akkor, amikor egy korábbi szó-szótagoló írásban háttérbe szorul a szójelek és a szótagjelek használata, illetve ezeket, vagy ezek egy részét a továbbiakban betűként használják.

Az ótürk jelpárhuzamokból levonható írástörténeti tanulságok

Ennek az átmenetnek (akrofóniának) két "k" jelünk esetében is sikerült megtalálni a bizonyítékait az ótürk és a székely írásban.

- A "kő" szójeléből keletkezett a "k" és az "ö/ő" betű.

- Az "ak" szójeléből keletkezett az "a" mellett használható "k", valamint az "a" betű.

Ezek az összefüggések a székely és az ótürk írás kapcsolatát új megvilágításba helyezik. Azt már tudjuk, hogy a székely írás nem származtatható az ótürk írásból (mint azt száz éven keresztül hangoztatták a finnugrista "szakértők"). A finnugrista eredeztetéselmélet kudarcát az okozta, hogy az írásokat csak betűírásként voltak hajlandók tárgyalni és értelmezni, ami szükségképpen vezetett tévútra. Ezek az írások szó- szótagoló rendszerekként szolgáltak egykor s a rokonságuk is így érthető csak meg. Ebben az esetben belátható, hogy az ótürk és a székely írás kialakulásának folyamata hasonló jellegű volt és ezt a két írást valamilyen rokonság jellegű kapcsolat fűzheti egymáshoz - sok más, például a hettita hieroglif (luwiai) és a kínai írással való rokonság mellett.

Ez az írástörténeti folyamat (amely a szójelekből betűket hozott létre és amely a székely és az ótürk írások összevetésére kényszerít bennünket) a hun történet kereteiben és környezetében zajlott le az időszámításunk kezdetét követő és megelőző évezredekben.

A székely "ak" használata a klasszikus székely írásban

Thelegdi János így írja le az általa ismert két székely "k" közötti különbséget a Rudimentac. művében:

" Miben különbözik az  és  az ?

Semmiben sem különböznek azon kívül, hogy a  szavak elején és végén, ha a magánhangzó következik utána, kényelmesebben használható és a szó végén mindig megrövidíttetik."

E talányos mondatok lehetőséget adnak több eltérő értelmezésre is.

Thelegdi az alábbi példákkal illusztrálta a jel használatát:

 

 

 

 

 

1/b. ábra. Thelegdi János példái az "ak" jel használatára; mindkét esetben (tulajdonképpen feleslegesen, de a hettita ékírásban esetenként tapasztalható gyakorlathoz hasonlóan) kiírta az "ak" jel mellé az "a" betűt is

A példáiból nyilvánvaló, hogy ezt a "k" betűt az "a" előtt, vagy után lehet használni - akár az ótürk írásban is. Ez azt jelentheti, hogy ez a "k" eredetileg az "ak" szójele volt.

A székely "ak" alakváltozatai és párhuzamai

1/c. ábra. Szemerey Zsolt táblázata a székely "ak" klasszikus székely írásban való előfordulásairól; ugyanaz a két (Z-hez és N-hez hasonló) formai változat fordul elő itt is, mint amelyiket az ótürk írásból alább bemutatunk

Nem csupán a székely rovásírás ismert emlékein találjuk meg az "ak" jelet, hanem távoli írásrendszerekben, régészeti leleteken, valamint a népi alkotásokon is. Az 1993-ban elvégzett valószínűségszámítás szerint ezek nem véletlen egyezések, hanem a jelek genetikus (származási) kapcsolatának bizonyítékai. Az ibér írás hasonló jele tokona a székely írás "ak" jelének és az inka ruhamintán található jelnek is. Ezt a tényt csak egy kőkori írás világméretű elterjedésével lehet magyarázni. Ennek az írásnak a jelei az ősvallás jelkészletéből származtak és az ősvallás legfontosabb témáit illusztrálták. A fennmaradt ábrázolásokon ezek az ősvallási összefüggések felismerhetők és segítségükkel - felhasználva az összehasonlító vallástörténet ismert adatait - az ősvallás egyes elméleti tételeit is megérthetjük.

 

 

 

1/d. ábra. Az "ak" jel barokkos alakváltozata az énlakai rovásírásos mennyezetkazettán az ecsettel való festésnek köszönhető; ugyanúgy jelentést hordoz, mint a fenti nikolsburgi jel, csak egy világmodell részét képezi és a kőkori eredetű világelképzelés egyik elemét (az óceánt, vö. Ókeanosz!) jelképezi

 

 

 

 

 

 

1/e. ábra. Egy kirgiz szőnyeg "ak" jele a felülnézeti világmodell keretéből szintén az óceán jelképe

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1/f. ábra. A csornai hun szíjvég "ak" szójele egy szembőlnézeti világmodell (egy magas kő formula) központi jele, amely az Istennel azonosított Tejútra utal

 

 

 

 

 

1/g. ábra. Az ótürk írás "a" betűje Doblhofer nyomán; a jel hangalakja keletkezhetett a hunoktól átvett "ak" szójelből egy szabályos akrofónia során

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1/h. ábra. Az ótürk írás egyik "k" jele, amelyet "a" előtt és után használtak (Simon Péter nyomán); ez a "k" jel egy eredeti "ak" szójelből keletkezhetett a fenti ótürk "a" jellel egyetemben jelhasadással

 

 

 

 

1/i. ábra. Az Isszik-kurgánban talált feliratos szkíta ezüstcsésze egyik jele

 

 

 

 

 

 

 

1/j. ábra. Az ibér írás "z" betűje; a hangalak eltérése arra utal, hogy az "ak" (Ókeánosz, patak) szóértéket lefordították idegen nyelvre, vagy másik (rokon értelmű, pl. a zivatar) szóval helyettesítették (vö. az indiai mitológiában Szavitar isten ismeri a folyók forrását!)

1/k. ábra. Kínai jel a Kr. e. 4800 - 4200 közötti Yang shao kultúrából; a sztyeppén és Szibériában a kőkor óta ismert jelet ekkor már átvették a kínaiak is, akiket ezekben az évezredekben az írástörténeti és régészeti megfontolások alapján egészen a Xia dinasztia bukásáig a hunok, vagy a hunok ősei (vélük rokon sztyeppi népek) civilizálhattak

A székelyudvarhelyi rovásverseny szabályai elméleti tisztázatlanságról tanúskodnak. Talán azért, mert a mesterek egyike a saját nevét sem tudja helyesen leírni rovásbetűkkel.

 

A székely írás "ak" (patak) jele a nikolsburgi ábécéből; a jel egy hullámot ábrázol s az Ószövetségben is említett Óg király nevét (vö. Ókeánosz, Oka!) rögzítette egykor; Óg királyt a görögök Heraklész (her Ak am. úr Óg) néven említették, akit a szkíták ősatyjaként tartottak számon; ma a székelyek ősapjának a jele ki van tiltva a székelyföldi rovásversenyekről, mert a szervezők nem elég okosak és szorgalmasak a használat szabályainak tisztázásához, a versenyek elbírálásához

 

 

 

Kaptam egy levelet Waum Pétertől, amelyben egy erdélyi rovásversenyre invitált. A meghívó szerint a versenyt a Székely Pajzs, a Kalamáris Egyesület és a székelyudvarhelyi 2. számú Budvár Cserkészcsapat szervezi. Érdeklődni és jelentkezési lapot igényelni a következő telefonszámon és géplevél címeken lehet: 004 0725 520 238 (Kocsis Éva), 004 0740 918 023 (Waum Péter), illetve szekelypajzs@gmail.com .

A meghívó azt ígéri, hogy " A versenynek csak nyertesei vannak, mert minden résztvevő gyarapodik tudásban és élményekben."

Ezt azonban - az alábbi versenyfeltételeket elolvasván - nem hiszem el Waum Péternek. Ostobaságokra tanított gyermekek ugyanis aligha tekinthetők nyertesnek, s különösen nem tekinthetők tudásban gyarapodóknak.

Az eddigi támogatók (az Udvarhelyszéki Székely Tanács (USZT), a Székely Szellemi Egyesület, a Romarta üzletház – www.romarta.net ) úgy gondolhatták, hogy egy nemes ügyet támogatnak. Ez azonban csak a " Ha ló nincs, szamár is jó" talaján állva lehet igaz. Azaz a semmit sem tudásnál egyesek szerint az is jobb lehet, ha hibás gyakorlatra oktatják az ártatlan székely gyermekeket. Ezzel természetesen nem érthetünk egyet, mert ugyanezzel a fáradsággal lehetne mindezt jobban is csinálni, lehetne a székely írás valódi szabályait is oktatni.

A Waum Péter által megküldött hibás versenyszabályok szerint ugyanis

- csak jobbról balra haladó írás fogadható el és

- csak a négyszög alakú K betű fogadható el.

Egyik feltétel sem helyes.

Érzékelhető egy törekvés Waum, Friedrich, Everson, Libisch és Für szakértők, valamint a hasonszőrű társaik részéről, hogy a székely írás sorvezetését a sémi írásokhoz hasonlóan állapítsák meg és azt kötelezővé tegyék - pedig ez tudományos igényű érvekkel nem indokolható.

A finnugrista történelemhamisítók (Németh Gyula és társai) ugyan azt tanították, hogy a székely írást jobbról balra kell vezetni, de ezzel az volt a ki nem mondott céljuk, hogy igazolják a székelyek török, a székely írásnak pedig a végső soron sémi eredetét. Az írástörténeti hagyomány azonban ezeket a téveszméket nem támasztja alá, mert a székely írás a magyar nép alkotása (amint azt az akrofóniák rekonstrukciója és más adatok, például magyarul elolvasható kőkori írásemlékek alapján meg lehet állapítani).

A botra rovás esetén ugyan valóban jobbról célszerű elindulni (ezt tették a latin és a görög írás használói is egykor), papíron és számítógépen azonban balról jobbra kell vezetni a sorokat.

A székely hagyományban több jele is van annak, hogy a legjobb székely tudósok és értelmiségiek minden görcs nélkül írtak balról jobbra - mert ez felelt meg a papír íráshordozó természetének és a kéz felépítésének is. Ezeket az írásemlékeket azonban a "szakértők" kitagadták a székely rovásírás köréből, kitalálván a pálos rovásírást - amelybe beletuszkolták a székely írás néhány balról jobbra vezetett emlékét is.

A székely írás körébe nem sorolt, de valójában ide tartozó, elolvasható egyéb népi jelhasználatban, például a fazekasjelek világában soha nem volt szokás jobbról balra vezetni a jeleket. Évezredeken át - a kőkortól a szkíta, hun és avar emlékek során látható módon - balról jobbra, esetleg függőlegesen, vagy szimmetrikusan írták a jeleket az őseink.

Ezt a hagyományt nem lenne szabad letagadni és meghazudtolni, egy sohasem volt szabályt ráerőltetve a jóhiszemű székely népre.

Ami pedig a székely írás "k" betűit illeti, nem lehet ezek közül az egyiket kiemelni és kötelezővé tenni, csak azért, mert a verseny szervezőinek fogalma sincs, hogy mikor melyiket kellene használni. Kétségtelenül egyszerűbb dolog a versenyek eldöntése akkor, ha nem kell vitázni a "k" használatán, de csupán ezért nem szabad meghamísítani a székely írást.

E kérdés eldöntéséhez alapos elemző munkára, esetleg konferecia szervezésére van szükség - de semmiképpen nem megoldás az egyik "k" támogatása a többi kitiltása mellett.

Ezek egykor szójelek voltak, később szótagjelekké váltak, amelyeket ennek megfelelően kellene használni ma is. Ezt a valamikori rendet ma már nem könnyű rekonstruálni, ezért csupán feltehetően és megközelítően javasolható, hogy az ak jelet az ak, a kő jelet a kőszótag esetén, a rombusz alakú "k"-t pedig egyébként alkalmazzuk.

Ha a szervezőknek fogalma sincs arról, miképpen is kell írni a székely írás jeleivel, akkor ne találjanak ki semmivel sem igazolható szabályokat, mert azzal csak a féreértések seregét gyarapítják, nem a tudást. Nincs semmiféle felhatalmazásuk tudományos kérdések eldöntésére az ahhoz szükséges tudás nyilvánvaló hiányában.

AJÁNLOTT IRODALOM:

Friedrich Klára és Szakács Gábor írni tanít :

http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=60179

A székely írás sorvezetése :

http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=34169

Nem létezik külön pálos rovásírás
http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=59109

Székely rovásírás linkgyűjtemény

http://linksite.hu/lapok/szekely.rovasiras/index.php

Varga Géza írástörténész

Jókai Mórral és Gárdonyi Gézával már nem beszélgethet, e sorok írójával azonban - még egy ideig - megteheti ezt, ha az Őrségben nyaral és a veleméri Cserépmadár szállás , vagy Csinyálóházvendégszeretetét élvezi

 

Honlapkészítés

 

Tudós Virtus

 

 

 

 

Rovó rovata (rovo.virtus.hu)

 

A finnugrista nyelvészek szerint a magyar föld szó a német feld-ből származik, a föld szójeléről pedig mit sem tudnak. Ideje tiszta vizet önteni a pohárba.

 

A mindenkori megszállóink által támogatott finnugrista blöff miatt ma teljes káosz uralkodik a magyar nyelv-, írás- és őstörténet legalapvetőbb kérdéseiben is. Ha a közel évszázada folytatott tudatos népbutítás dacára tisztázni akarjuk a múltunkat, akkor szinte mindent előlről kell kezdenünk.

 

Kitűnő alkalmat kínálnak ehhez a székely írás jelei, közöttük például az "f" rovásjel is, amelynek eredetével e cikkben foglalkozni kívánunk.

 

Az "f" jeltörténetének tisztázásához rekonstruálnunk kell azt a folyamatot, amelyben az "f" betű egy korábbi szójelből kialakult, s meg kell értenünk a jel által korábban jelölt szó etimológiáját is.

 

 

 

 

 

 

 

1. ábra. Székely "f" betű Kájoni János ábécéjéből

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Segíthet-e az írástörténet az őstörténet kérdéseiben?

 

Az írástörténeti kutatás fontos támaszt adhat a nyelvtörténeti és őstörténeti kutatások során, hiszen az írásemlékek egyaránt segíthetik a történeti és a nyelvtörténeti kutatásokat is. A finnugrista "nyelvtudomány" azonban (nyilván éppen ezért) évtizedek óta nem foglalkozik érdemben a székely írással. Ennek köszönhető, hogy - mint azt legkésőbb Sándor Klára 1996-os tanulmánya óta tudjuk - nem is képes semmi komolyan vehetőt mondani a székely írás eredetéről.

A magyar megélhetési "írástörténészek" korábban azt állították (azonban minden bizonyíték nélkül), hogy a székely írás az ótürk rovásírás (végső soron az arameus írás) leszármazottja. Első kötetünk (Bronzkori magyar írásbeliség, 1993) megjelenése után azonban az az 5-6 szerző, aki az utóbbi 40 évben egyáltalán hozzászólt ehhez a kérdéshez, sorra módosította korábban hangoztatott elképzelését - s azóta egységesen ismeretlen eredetűnek tekintik a székely írást.

Ezáltal szabadon (őrizetlenül?) hagyva a pályát a tudományos igényű (tehát a nem-finnugrista) kutatás előtt.

Ezt a szabadságot arra használhatjuk, hogy az indokolatlan finnugrista tilalmakkal nem törődve, szabadon összeszedjünk minden adatot, amely a szűkebb és a tágabb környezetünkben fellelhető és hasznosítható. Például figyelembe vehetjük az ókori szóírások adatait is, hiszen ennek sincs elvi akadálya.

 

 

 

 

 

 

 

2. ábra. A kínai "föld" szójel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A székely "f" akrofóniája

Amikor a székely írás (körbe zárt kereszt, vagy X alakú) "f" betűjének előzményét keressük, akkor elsősorban az írástörténeti párhuzamokra kell támaszkodnunk. Szerencsénkre több hasonló alakú jelet is ismerünk.

- A föld szójele a kínai írásban egy körbe (legömbölyített sarkú négyzetbe) zárt kereszt.

- Ugyanez a jelforma az asztrológusok (legalább ókori) jelrendszerében szintén a Föld jele.

Ha a hasonló formájú jel a székely írásban az "f" hangot jelöli, akkor könnyű arra következtetni, hogy a székely "f" betű is a föld szójeléből alakult ki az akrofónia során. Ezt a feltételezésünket a föld szó etimológiájának és a jel képi tartalmának tisztázásával ellenőrízhetjük. Ha ezek az ellenőrzések pozitív eredménnyel járnak, akkor kijelenthetjük, hogy a székely "f" rovásjel a föld szójeléből keletkezett.

 

 

 

 

 

 

 

 

3. ábra. A "föld" szójelének megfelelő népi hieroglifa (felülnézeti világmodell) egy magyarszombatfai tálon

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A jel kora

A kínai és az asztrológiai párhuzam önmagában is azt jelenti, hogy a föld szójele rendkívül régi. Aligha számíthatunk ugyanis arra, hogy a kínaiak ezt a jelet az asztrológusoktól vették volna (vagy fordítva), hiszen a két jelrendszer az ismereteink szerint évezredekkel ezelőtt s egymástól igen távol alakult ki. Könnyebb arra gondolnunk, hogy egy közös őstől származhatnak, amely talán a kőkorban volt használatban.

Joggal gondolunk a kőkorra, mert a jelnek ismertek kőkori formai párhuzamai.

Például van a Mas d' azil-i (Pireneusok) kavicsok jelei között is egy, amelyik a székely rovásírás "f" jelével egyezik. E jeles kavicsok korát a különféle szerzők különböző időpontokra teszik, 10-20 ezer évesnek becsülik.

 

Ugyanezt a jelet ismerik a prekolumbián indiánok is, azaz az indián bevándorlás időpontjától függően kb. 12 000 - 30 000 éve használhatják a jelet Amerikában is.

A kínaiak a saját írásukat vagy hatezer évesnek tekintik (s úgy tudják, hogy őket a hunok ősei tanították a kultúrára). E fenti összefüggések alapján a közös gyökerek akár 10-30 ezer évesek is lehetnek.

Ellene vethetné valaki ennek a következtetésnek azt, hogy ezek a jelek véletlenül is hasonlíthatnak egymáshoz. Az effajta ellenvetések azonban megalapozatlanok. Mivel ezek a jelek bonyolultak, az elvégzett valószínűségszámítás eredménye szerint a genetikusan összefüggő jelek közé tartoznak. Azaz nem véletlen egyezésről van szó, hanem egy közös ősből való leszármazásról. Ezért felmerül a kérdés, hogy mikor találkoztak egymással utoljára a Pireneusok lakói (akik talán 40 000 évvel ezelőtt érkeztek a Pireneusokba) és az indiánok elődei? Mivel a későbbi kulturális hatást kizárhatjuk, ezért egy ősidőkben történt szétválásra (közös őshazára és jelhasználatra) kell gondolnunk. Nos, ismereteink szerint erre csak egyetlen alkalom kínálkozott. Az az időszak, amikor a kb. 100 000 évvel ezelőtt Kelet-Afrikából érkező közös őseink kb. 50 000 évet töltöttek el a Közel-keleten (az Ararát tágabb környezetében).

Az "f" jel tehát legalább 50 000 éves lehet, mert ezt követően indultak el különböző irányokba s váltak el egymástól az Eurázsia és Amerika szárazföldi területeit benépesítő (s e jelet ismerő) népcsoportok.

Ezt erősíti meg a jel képi tartalma is, mert a jel - mint majd látni fogjuk - az Ararát tágabb környezetét jelentő Éden (az 50 000 évvel ezelőtti közös őshaza) térképe.

A magyar (finnugor, ugor) nyelvet egyesek még Afrikából származtatják. Ezért gondolhatunk arra, hogy a szó (legősibb szavaink egyike) 100 000 évnél idősebb is lehet, mert jelenlegi tudásunk szerint eleink kb. 100 000 évvel ezelőtt vándoroltak át Afrikából a Közel-Keletre. Az Ararát vidékét ábrázoló jelforma azonban csak a Közel-Keleten kapcsolódhatott a szóhoz, azaz fiatalabbnak kell lennie 100 000 évesnél.

Ezek meglehetősen nagyvonalú becslések, de a rendelkezésünkre álló kevés adat nem ad lehetőséget további pontosításra.

Az Élet- és Tudomány híradása szerint a régészek tártak már fel 60-70 ezer éves jelkészletet Dél-Afrikában - s ez a hír a fenti becslésünket támogatja.

 

 

 

 

 

 

 

4. ábra. Az "f" rovásjellel rokon felülnézeti világmodell a cucuteni kultúrából

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az eredeti íráshordozó és írástechnológia

Nem gondoljuk, hogy a legelső jeleket barlangfalra írták volna, mert az édeni aranykor 50 000 éve alatt (megközelítőleg az interglaciális idején, pontosabban a jégkorszak leghidegebb időszaka előtt) meleg volt az idő és az emberiség akkor még nem szorult a barlangokba. De rajzolhatták akár színes homokkal a földre is, mint a tibetiek, vagy az indiánok, akik a mandaláikat máig így rajzolják (a szokás nyilván kőkori eredetű mindkét népnél).

Rovástechnológiára is gondolhatnánk, ha kísérleti úton igazolni tudnánk, hogy csontból vagy kőből készített eszközökkel rovásbetűket is lehet róni - ilyen kísérleteket azonban nem folytattunk, s ilyenekről nem is tudunk.

 

 

 

 

 

 

 

5. ábra. Lüd harcos, pajzsán a rendezett, teremtett Föld középpontjának jelével

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A jel képi tartalma

Joggal merül fel a kérdés, hogy miért éppen ez a jelforma (a körbe zárt kereszt, vagy X) jelöli a Föld fogalmát?

Amikor a választ keressük, arra gondolhatunk, hogy a szójelek többsége egykor képjel volt - azaz mi jelünk is a Földet ábrázolja valamiképpen. Ezt az ősi vázlatos ábrázolást azonban csak akkor ismerhetjük fel, ha a régiek fejével (az ősvallás fogalmait ismerve) közelítünk hozzá.

A körbe zárt kereszt, vagy X alakú "f" rovásjel ugyanis egy mandala (felülnézeti világmodell), amelyet sok ősi vallás ismer és felhasznál. Ez a lineáris rajz az Ararát körüli mitikus térség, az őshaza (az Isten által teremtett és rendezett világ) térképe.

A kör az óceánt jelenti, amely a régiek hite szerint körülveszi a civilizált földet. (Jellemző e hit erejére, hogy az 1200-as években még mindig úgy tudták Európában, hogy a Kaspi-tenger ennek az óceánnak az öble.)

A jel belsejében lévő kereszt, vagy X a négy szent folyó jele. (Ezek istent jelölnek, mert a világ középpontja az isten lakhelye. A kereszt a sumer dingir "isten" szójellel és az ezzel genetikusan összefüggő "d" rovásjellel azonos. Az X alak a "b" rovásjellel azonos, amely Bél istent és a bél, belső szavainkat jelöli.)

Az Ószövetségben is megőrződött teremtéstörténethez tartozó ábrázolásról van tehát szó: Isten teremtett egy kertet (ennek felel meg a kör), abban egy forrást, amelynek a vize négy irányba folyik szét (ezeknek felel meg a kereszt, vagy X).

Az Ószövetség meg is nevezi a négy folyót, s közülük két folyónév (a Tigris és az Eufrátesz) ma is ismert. Ezek a folyók az Ararát tövében erednek, ami Noé történetét juttatja az eszünkbe; s azt, hogy Noé fiai innen kiindulva népesítették be a Földet. Aligha értékelhető ez másként, mint hogy az ősvallás megőrizte a Föld benépesedésének történetét s az őshaza helyének térképét is.

Ebből következően a jel a világ szakrális középpontját jelöli, ahonnan a rend és a kultúra a világ négy tája felé szétterjed.

 

 

 

 

 

 

6. ábra. Az "f" rovásjellel rokon népi hieroglifa (felülnézeti világmodell) egy nógrádi hímzés ről

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A föld szó etimológiája

Ezt az értelmezést alátámasztja a föld szó etimológiája is, amely szintén az isteni teremtésre emlékeztet.

Ipolyi Arnold szerint a föld szó a föl (vö. tejföl!) d kicsinyítőképzős változata. Azért kellett kicsinyítőképzővel ellátni, mert az ősvallási teremtéselképzelés szerint az első szárazulatot (kicsiny sárdarab formájában) egy búvármadár hozta fel a csőrében a tenger fenekéről s az csak később kezdett el növekedni.

Hasonlóan vélekednek a jakutok is, akik - a központi területekről történt elvándorlásuk miatt - a hun idők ősvallási elképzeléseit jobban megőrízték. Mint azt Berze Nagy János írja (Berze/1961/49) "A jakut mondák úgy fogják fel, hogy a világ ... kicsiből lett naggyá. Ezekben a világ oszlopát jelképező "vasfa" azt mondja magáról, hogy ő az éggel s földdel együtt növekedett."

A föld szó tehát a magyar teremtésmítosz gyermeke. Ebből következően nem származhat a germán feld-ből, mert annak nincs hasonló ősvallási kötődése. A germán népek nyilván akkor tanulták meg ezt a szót, amikor Attila hun uralkodó magyar nyelven kiadott utasítására elindultak valamelyik idegen föld elfoglalására.

A föld szónak ez az ősvallási kötődése arra enged következtetni, hogy a szó is legalább hasonló korú lehet, mint a szójel. Megerősíti e következtetésünket az is, hogy ugyanez a teremtéstörténet ismert az indiánoknál (például a dakotáknál és a sájenneknél) is.

Mivel a magyar (finnugor, ugor) nyelvet egyesek még Afrikából származtatják, gondolhatunk arra, hogy a szó (legősibb szavaink egyike) 100 000 évnél idősebb is lehet (mert jelenlegi tudásunk szerint a homo sapiens sapiens kb. 100 000 évvel ezelőtt vándorolt át Afrikából a Közel-Keletre. Az Ararát vidékét ábrázoló jelforma azonban csak a Közel-Keleten kapcsolódhatott a szóhoz, azaz fiatalabb lehet 100 000 évesnél.

 

 

 

 

 

 

 

 

A Zalaváron előkerült kereszt alakú jel időszerűvé tette a székely írás kereszt alakú "d" betűjének leírását. Az a kérdés ugyanis, hogy ez a kereszt a glagolita írás, vagy a székely írás, esetleg a keresztény vallás jele-e.

A székely rovásírás betűi a kőkori magyar ősvallás jelképeiből alakultak ki. A kőkorban és azt követően hosszú ideig a székely jelek előzményei mondatokat, vagy szavakat jelöltek.

Így a székely "d" betűnek is volt szójel-előzménye, amelyik a Du/Dana istennév jeleként szolgált. Ez a szójel szerepelt jelmontázsokban is, például felülnézeti világmodellek közepén és az eget tartó fa szerkezetekben (a szembőlnézeti világmodellekben).

A szójeleket és mondatjeleket alkalmazó ősi gyakorlat a sztyeppén (a Mas d' Azil-i, az indián és egyéb párhuzamok alapján feltehetően egy közel-keleti őskőkori forrásból) általánosan elterjedt volt. A sztyepp délről történt első benépesülésekor már létezhettek hasonló jelek Anatóliában, ahol ezek ismerete sokáig fennmaradhatott. Például szerepel egy ide vonható párhuzam a Yazilikaja-i hettita sziklapantheonban is. A kereszt alakú jelet ismerték a hunok, az avarok és a honfoglaló magyarok is. 

A Du/Dana szójelből egy pontosan meg nem határozható időben kialakult a székely rovásírás ma közismert "d" betűje. E rovásbetűt aztán a ligatúrák képzésekor újra felhasználták többhangértékű jelek előállításakor. 

Az alábbiakban ezekre mutatunk egy-egy példát. 

A székely "d" kereszt alakja a legegyszerűbb jelformák közé tartozik, ezért felmerülhet, hogy a bemutatott jelek csak vélewtlenül egyeznek meg. Azonban nem erről van szó. A kereszt formát ugyanis olyan szerkezetekben és jelkészletekben használják, amelyekből az azonos ősvallási háttér (jelentés) is nyilvánvaló. Ezért nem véletlen egyezésről, hanem egy széles körben elterjedt jelszótár tudatos alkalmazásáról van szó. 

A székely írás néhány betűje ebből a kőkori ősvallási jelkészletből származik és nem a Cirill által kitalált glagolita írásból. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a Zalaváron legújabban talált cserépdarabra írt 4 betűs írásemléken szerepel két glagolita jel, valamint egy lekopott és azonosíthatatlan jel mellett egy szabályos kereszt alakú jel is. Ez a kereszt évezredeken át része volt a hun-avar-magyar írásnak, de nem volt része a frissen kitalált glagolita írásnak.

A székely "d" betű változatai

 

1. ábra. A székely rovásírás "d" betűje a székelydályai feliratból
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. ábra. A dálnoki felirat "d" betűje
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. ábra. Bél Mátyás "d" betűje

 

 

Az énlakai "di" ligatúra

Amikor a székely rovásírás szójeleiből kialakultak a betűk, már régen szokásban volt a ligatúrák alkotása. Ezért a megszülető betűket kétenfekvően használták az újabb ligatúrák alkotásakor is

Ez a ligatúratechnika ugyanis egy kőkori eredetű szokás, mert a betűírás kialakulása előtt ezzel a montázstechnikával írtak le bizonyos összetettebb fogalmakat, ősvallási jelentőségű mondatok (az imák állandó fordulatait). Ezt a ligatúra- vagy montázstechnikát a kínai írás napjainkig megőrízte, de a székely írásnak - nyelvi okok miatt - más irányba kellett fejlődnie. A ragláncokat alkalmazó magyar nyelv számára alkalmasabb volt a betűk kifejlesztése, mint a montázstechnika további használata. 

Azonban a magyarság a betűk mellett is megőrízte a ligatúratechnikát, s véle a legfontosabb mondatjeleinket és szójeleinket is. Ezek az ősi olvasható jelképek az ősvallási jelentésük miatt voltak fontosak, amiből következően a megmaradt mondat- és szójelek kivétel nélkül az ősvallás legfontosabb jelei (pl. istennevek).

A megőrződött ligatúratechnikával a klasszikus székely írás is készített ligatúrákat, de az újabb időkben ezek már betűkből álltak és a leggyakrabban valamilyen szótagot, vagy szót jelöltek e modern ligatúrákkal. A kései ligatúratechnika egyik példája az énlakai "di" ligatúra.

 

 

4. ábra. Az énlakai "di" szótagjel (ligatúra) egyik összetevője a kereszt alakú "d" betű, az "i" hangot a fenti zászlócska jelöli; az eddigi olvasatok szerint vagy adiakónus, vagy a diák, vagy a Dakó (Diakó, azaz Gyakó?) szó elejét jelölte

 

 

 

A székely Du/Dana szójel

A magyar isten szó egy eredeti Ős Ten összetételből alakult ki, ahol a Ten az istenünk régi neve (vö: kínai tien "ég, isten" és etruszk Tin "a főisten neve"!). E Ten istennévnek volt "d"-vel kezdődő párja is (amint a latin deus "isten", valamint a sumer dingir "isten" is "d"-vel kezdődik). 

A "d"-vel kezdődő istennévre példa az Anonymusnál fennmaradt Enedubelianus név is, amely az egykor volt isteni triász neveit, köztük a Du istennevet őrzi. Erdélyben ma is ismert a Dana verjen meg! mondás, amelyben a Dana változat őrződött meg. 

A székely "d" rovásjel elődje ennek a "d"-vel kezdődő istennévnek valamelyik alakját jelölte. 

Hasonló ez a kevert (betűket, szótagjeleket, szójeleket sőt mondatjeleket is alkalmazó) székely jelhasználati mód az óperzsa ékírás gyakorlatához, amelyben a szótagjelek és betűk mellett Ahuramazdának külön szójele volt. Az egykor volt szó- szótagoló írásokban ez volt a szokás, s ezt őrízte meg a székely írás napjainkig. 

 

 

 

5. ábra. A székelyderzsi Du ten ligatúra egy mondatjel, amelyik a Du/Dana és a Ten szójelekből áll

 

 

 

 

 

 

 

 

A székelyderzsi rovásfeliratos téglát Miklós derzsi papp-nak szokás elolvasni. Ennek az általánosan ismert és elfogadott olvasatnak azonban megvan az a szépséghibája, hogy aderzsi szóból csak a "d" betű lazonosítható a téglán (az is hibásan, mert nem betűről, hanem szójelről van szó). Miközben a nikolsburgi ábécéből ismert "nt/tn" (azaz Ten) szójelet hibásan "zs"-nek olvassák. 

Csak azért olvassák a fent látható Du ten mondatjelet derzsi-nek, mert Székelyderzs község neve kézenfekvő magyarázatnak tűnt (ha nagyvonalúan nem törődnek azzal, mi is van a téglára írva). 

Az ismert Du és Dana istenneveket azért nem vonták ide, mert a finnugrista blöff tiltotta a székely szójelek létének elismerését. Ezért ez az olvasat fel sem merült az akadémikus kutatók körében. Pedig az olvasat így is értelmes: Miklós, Du ten papp(j)a, ráadásul - s ez egy írás esetében döntő szempont - megfelel annak a jelsornak, amit a téglára írtak.

Ez a Du/Dana szójel a székely "d" betű elődje.


Népi jelpárhuzam

6. ábra. A vámfalui tányér felülnézeti világmodelljének közepén (ahol az Isten helye van) a kereszt látható; nem véletlen egyezésről és nem is keresztény jelképről van szó, mert a tányéron egyéb ősvallási jelek is láthatók, pl. a sarkain a hettita hieroglif írás isten szójelének és egyúttal a székely írás "us" (ős) jelének párhuzamai vannak, amit a vámfalui fazekasok "isten szeme" mintának neveznek
 

 

 

 

Párhuzam a honfoglalók jelkészletében
 

7. ábra. A tiszabezdédi tarsolylemez központi jelképe a kereszt alakú Du/Dana szójel
 

 

 

 

A tiszabezdédi tarsolylemez keresztjét a keresztény hatással magyarázzák, persze minden bizonyíték nélkül. Az ugyanis meg sem fordult senki fejében sem, hogy a székely írás "d" betűjéhez hasonlítsa. A kérdést (hogy a keresztény vallás, vagy a honfoglalók ősvallásának a jelképéről van-e szó) az dönti el, hogy a székely írásnak több másik jele is felismerhető a tiszabezdédi és a többi honfoglaláskori emléken. 


Párhuzamok a hun-avar jelkészletből

 

8/a. ábra. A schwechati avar ékszerek egyikén található kereszt alakú jel

 

 

8/b. ábra. A schwechati ékszer (amelyikből a fenti keresztet kiemeltük) egy felülnézeti világmodellt ábrázol, ami a székely írás "f" (Föld) jelének megfelelője és tartalmazza a székely írás "g" (ég) jelét is; a körbe zárt kereszt a kínai írásban is Föld jelentésű - a jeleket tehát az egész sztyeppén ismerhették, az avaroknak nem kellett a zalavári hipotetikus szlávoktól beszerezniük; az itt látható jelkompozíciónak egyébként is kőkori előzményei vannak, miközben a szlávoknál ismeretlen
 

 

 

 

 

Az osztrák régészek által kiásott schwechati avar leletek egyikén található kereszt alakú jel bizonyosan egy isten jele volt, mert egy világmodell közepén található (ahol szokás szerint az istennek, vagy jelképének a helye van). Mivel az avarok által használt jelek azonosak a székely jelekkel, nem kétséges, hogy ez esetben is Du/Dana isten jelképéről (szójeléről) van szó.

9. ábra. A hunok (feltehetően Attila hun uralkodó) személyes ajándékaként a gepida király kincstárába került szilágysomlyói fibulák egyikén is szerepel ez a Föld jelkép, közepén a kereszt, vagy X alakú istenszimbólummal, a székely "b" vagy "d" megfelelőjével

 

 

 

 

 

10. ábra. A hun eredetű szilágysomlyói fibulák egyikén a sarok hegyén álló eget tartó fa szerkezetet látjuk s itt az istennel azonos fa kereszt alakú - ez is azt bizonyítja, hogy a hunok ismerték a székely írás elődjét, valamint az ősvallási gondolatrendszert is, amely ezeket a - végül székely betűkké vált - jeleket megszülte

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

11. ábra. A fenti képszerkezet egy variánsa: az eget tartó fa kereszt alakú, de egyúttal antropomorf is (mert azonos az Istennel); a hegy pedig hármashalom alakú (ez a kép kerül be végül a magyar címerbe, de ott a fa kettőskereszt alakot ölt (mert az Isten másik - Egy - nevét idézi)
 

 

Klasszikus írásokban előforduló párhuzamok

 

12. ábra. Kereszt alakú hettita jel; a szó- szótagoló hettita hieroglif (luwiai) írásnak mintegy 20 jele formailag azonosítható székely jelekkel

 

13. ábra. A hettita hieroglif írás "király" fogalomjele a fentebb bemutatott hun eget tartó fa kompozíciók párhuzama; az eget tartó fa szerkezet azért alkalmas a "király" fogalmának jelölésére, mert a fa azzal az istennel azonos, akitől a királyi hatalom származik; a hettita hieroglifa nem tekinthető a fenti hun jelek előképének, mert azok több képszerű elemet tartalmaznak, azaz a hun jelek az eredeti ábrázolási hagyományt jobban képviselik a hettitánál

 

A hettita jelkincs fennmaradt emlékei alapján a hettiták ismerték és alkalmazták az eget tartó fa szerkezetet s ebben a szerkezetben az Istennel azonos fa jelzésére használták a keresztet. Ebből következően a kereszt a hettitáknál is istenjelkép volt, a kereszttel jelölt hangalakot azonban nem ismerjük.

Összefügg ezzel, hogy az arameus írás kereszt alakú jele a "t" hangot jelöli (feltehetően egyTen "isten" szójel leszármazottaként). 

Az ibér írásokban a kereszt, vagy X alakú jel a "ta/da" szótagot jelöli (ez Ta/Da hatti viharisten neve).



14. ábra. A kínai föld szójel arról tanúskodik, hogy a kínaiak is ismerték az Éden térképét, a jelhez kötődő mítoszokkal egyetemben, s az Istent ők is a kereszttel jelképezhették

15. ábra. A legkorábbi kínai jelek egyike a Yang Shao kultúrából (a jelentését nem ismerjük)

 

 

Ha már Róna-Tas András is elismerte, hogy a honfoglalók tudtak írni-olvasni; akkor ideje elolvasnunk a múzeumainkban porosodó rengeteg honfoglaláskori írásemléket.

 

1/a. ábra. A banai honfoglaláskori aranyozott ezüstdísz a szár Óg (is)ten"sarok(is)ten" felirattal - Heraklész jelképével

 

 

 

 

1/b. ábra. A banai felirat szójelei és a megfelelő székely jelek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A banai pityke jelentőségét aláhúzó történeti áttekintés

 

A magyarországi akadémikus "tudomány" csak lépésenként, fontolva halad az ősi magyar írásbeliség létének elismerése, az írás szó- szógoló (és csak e mellett betűhasználó) rendszerének tudomásul vétele, valamint az ezzel írt írásemlékeink elolvasása, a vélük való - illő mértékű - dicsekvés útján.

 

 

Ami a dicsekvést illeti, a magyarországi kultúra bajnokai e téren annyira visszafogottak, hogy a kiállításokról például - a világforradalom, a szakértői becsület és felvilágosodottság jelenlegi állásával összhangban - egyszerűen kitiltják a székely írásemlékeket.

 

Ezt tette a Fidesz kormányzat 1999-ben a Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállításon, ahonnan Róna-Tas András és Bálint Csanád "szakértők" véleményét is felhasználva üldözte el a székely rovásírást és a róla írt műveket a kiállítás központi területéről.

 

 

Más esetben előfordul az is, hogy a kiállítások szervezői még azt is letagadják, hogy ilyen célú felajánlás és javaslat volt (mint a most is látogatható nyelvemlék-kiállítás esetében történt az Országos Széchenyi Könyvtárban).

 

 

A lassú haladás azonban - mindeme szégyenletes jelenségek ellenére is - megállapítható.

 

 

A mérce alsó foka Hunfalvy ítélete volt, mert ő annak idején még koholmánynak tartotta az egész székely rovásírást. Az általa is ismert középkori magyar krónikák ugyan világosan megírták, hogy a székelyek használják ezt az írást, de Hunfalvy egyszerűen kiküszöbölte ezt a kellemetlenkedő adatot azzal, hogy a magyar krónikákat figyelembe nem vehetőnek nyilvánította. Ez egy kényelmes - persze attól még tudományon kívüli - módszer.

 

A hunfalvysták azonban azóta is ennek szellemében járnak el és gyakorlatilag nem létezőnek tekintik a magyar krónikákat is, meg a székely írással írt nyelvemlékeinket is.

 

Az időközben ismertté lett írásmaradványok hatására azonban annyit mégis kénytelenek voltak beismerni, hogy a székely írás létezik (Hunfalvy hatalmas olajképe mégis ott függ az MTA székházában, egy központi helyen, szemmel láthatóan megbecsülésnek örvendve - mert hasonló a hasonlónak örül).

 

A magyar- és tudományellenes álláspontjukat persze továbbra sem adják fel, csak módosítják a még lehetségesnek gondolt mértékig. Kemény utóvédharcot folytatnak hátrálás közben, s az álláspontjuk lényege mindvégig az, hogy a magyarok civilizálatlan barmokként érkeztek a sztyeppére is, meg a Kárpát-medencébe is; és amijük ma van, az menet közben, vagy a Kárpát-medencében ragadt rájuk a műveltebb népek kultúrájából.

 

Így alakult ki és terjedt el az "összeszedegetős elmélet" is, amely szerint a székely írást az ótürk, a glagolita és a görög ábécé jeleiből (végső soron a sémi arameusból) szereztük volna be. Bizonyítani ugyan senki sem tudta ezt a nézetet, de ez nem volt érdekes a cenzúrával is alátámasztott kulturális monopóliumuk idején. Akinek más volt a véleménye (és valamilyen csoda folytán közzé is tudta azt tenni), azt nemes egyszerűséggel ledilettánsozták (esetleg agyonhallgatták). Természetesen - ahogy az lenni szokott - azoknak volt és van ilyen nagy mellényük, akik az alapvető íráselméleti fogalmakkal sincsenek tisztában s az ide tartozó adatokat sem ismerik.

 

Aztán eljött a nevezetes 1993. esztendő, amikor az általunk alapított Írástörténeti Kutatóintézet kiadásában megjelent a " Bronzkori magyar írásbeliség" c. kötetünk, amelyet néhai Simon Péterrel és Szekeres Istvánnal közösen írtunk, s amelyet olvasván az akadémikus áltudomány képviselői sorra beismerték, hogy ez az "összeszedegetős" eredeztetés-elmélet komoly emberek között, pirulás nélkül mégsem tartható.

 

Azok a nagynevű akadémikusok (például Róna-Tas András), akik korábban hitet tettek az ótürk eredet mellett; e kötet megjelenése után sorra vallották be, hogy fogalmuk sincs, honnan is ered a székely rovásírás.

 

Ennek ellenére a Magyar Nemzeti Múzeumban és másutt is a mai napig Róna-Tas András professzor urat tekintik szakértőnek, ha a székely rovásírás szóba kerül. De ez már csak a finnugrista utóvédharc része, amely valódi tudományos értékítéletet nem fejezhet ki. Mert miféle szakértő az, akinek módosítania kell az álláspontját annak téveszme jellege miatt, s akinek a legújabb tudása is csupán annyi, hogy bevallottan fogalma sincs az alapvető kérdésekről?

 

(Valójában arról lehet szó, hogy az értelmesebbek - ha vannak az akadémikus írástudomány köreiben ilyenek - felmérték a székely írást a déli magaskultúrákkal és a kőkorral összekötő szoros kapcsolatokat, ezeket azonban abban a magyargyűlölő közegben, ahonnan jöttek, ahol élnek és ahonnan a fizetésüket kapják, büntetlenül nem lehet bevallani).

 

Nos Róna-Tas fogalmasincshonnaneredaszékelyírás András professzor úr a közelmúltban módosította a finnugristák számára a honfoglalók írni-olvasni tudásával kapcsolatban hivatalosan is elfogadható és hangoztatható álláspontot. Korábban azt állította ugyanis a professzor úr, hogy a honfoglalók nem ismerték az írást, csak a rovást - ami elég elképesztő állítás, hiszen a rovásírásunk - mint azt mindenki tudja az általános iskolákban - egy írás. Aztán egy idő után egy másik tanulmányában a professzor úr mégiscsak elismerte, hogy a honfoglalók tudtak írni-olvasni. Azóta ez a fontolva haladó akadémikus "tudomány" legújabb álláspontja.

 

Ez azonban csupán egy elvi beismerés volt a részükről, mert odáig azért nem jutottak el, hogy felmutassanak egy honfoglaláskori szöveget is e mellé az elvi nyilatkozat mellé. Ilyen korú közismert írásemlék ugyanis van: a bodrog-alsóbűi és a halomi. A halomi azonban nem a székely írással, hanem a nagyszentmiklósival van írva; a bodrog-alsóbűiről pedig nem ismerik el, hogy írásemlék lenne (amit segít az emlék töredékes volta). Van azonban ezeken kívül is egy sor székely jelekkel (pontosabban azok szójel-előképével) írt, elolvasható emlékünk is, de ezek olvashatóságát akkor sem hajlandók elismerni, ha rávezetem őket.

 

Összeszorítják az ajakaikat, hogy szinte belesápadnak; s csak a foguk közül préselik ki azt, hogy nem. S mindezt persze nagyon komoly, tudományos karosszékben teszik - tudományos igényű indoklás azonban nincs (ezen a karosszéken kívül).

 

E helyzetben mutatom fel és olvasom el most a banai aranyozott ezüstdíszen lévő honfoglaláskori írásemléket, hogy ismét lépésre kényszerítsem ezt a - székely írással összefüggő szellemi téren - nehezen mozduló "szakértő" társaságot.

 

Annyit nyilvánvalóan elérek vele, hogy a hátam mögött (a bátrabbak szemből is) lehülyézzenek, de a szakértői fizetéseket és megbízásokat továbbra is a megszokott nemtudomkák fogják kapni, a Szekres Istvánnal és Simon Péterrel közös munkásságunkról pedig továbbra is síri csend lesz az Erdélyi István és hasonszőrű társai által írt tudománytörténeti összefoglalásokban.

 

Miért bődülnek el (várhatóan) a "szakértők" egy-egy honfoglaláskori írásemlék láttán? Nos azért, mert érdemben és kellő szellemi apparátussal sohasem foglalkoztak a székely írás kezdeti történetével és leírásával. Hiszen akinek nincs elegendő felkészültsége az olvasáshoz (de azért mégse nevezzük őket analfabétának, hiszen a latin betűket el tudják olvasni); vagy csak a finnugrista hazugságáradatot akarja felújított köntösben előadni; attól hiába is várnánk annak belátását, hogy a székely írásnak szójelei is voltak (és vannak), amelyeket az ősvallási tételek illusztrálására használtak.

 

Később aztán bibliafordítás és évkönyvek is készültek ezzel az írással (pontosabban az írás betűző változatával, még a honfoglalás előtt), de mellettük párhuzamosan megmaradtak az olyan szójelekkel írt, elolvasható ősvallási jelképek is, mint amilyet most a banai pitykén mutatunk be.

 

 

 

A banai ezüstdísz

 

Ezt az írásemléket a 2001-ben megjelent kötetében Révész László régész ( Aranyszántás Balotán) közölte (1. ábra).

 

A kötetben egy szó sem esik arról, hogy ez egy elolvasható emlék lenne. Ezen nem is érdemes sokáig csodálkozni, hiszen a magyarországi régészek számára a magyar írás ismerete és említése tilos, valamint illetlenségnek számít és az állásukba is kerülhet.

 

A pityke közepén egy képszerű ligatúra rögzíti az elolvasható szöveget (2. ábra). A ligatúra olyan szójelekből áll, amelyek a székely írásból ismertek, vagy a székely betűk alapján az akrofónia rekonstruálásával azonosíthatók (1/b. ábra).

 

Az elolvasható ligatúrát körülvevő képi elemek, a ligatúra helyzete és néhány részlete további, értelmezést segítő jelentés-elemet hordoz, amelyeket azonban talán nem kell kiolvasni (hangzósítani) - de a megértésükre lehetőség van (7. ás 8. ábra).

 

 

2. ábra. Ez a szójelekből összerakott ligatúra rögzíti az elolvasható szöveget; több korabeli és korábbi párhuzama is van, amelyek egy-egy részletben eltérhetnek;szabályosan szár Óg ten vagy Óg ten alakban olvasható el, azonban (mivel a szárszavunkból keletkezett az úr) lehetséges, hogy a honfoglaló magyarok már Óg úr ten "Ogur (is)ten" formában is hangzósították

3/a. ábra. A ligatúrának ez a része szár Óg (esetleg Ogur?) olvasatú; a középső függőleges a székely írás "sz" (szár) jelének párhuzama; az alsó boltozat pedig az "o/ó" (Óg) jele; Óg királyt az Ószövetség is említi (Básán királya volt a sémi népek honfoglalása előtt - azaz a hattiak istene lehetett, akik ekkor vonultak északra a sztyeppre szkítának Mészáros Gyula szerint; s ezért emlegetik a görögök a szkíták ősapjaként (Heraklész - her Ak am. úr Óg - néven)

3/b. ábra. A marosgombási világmodell sarkain hasonló jelképeket találunk; ez egy átmeneti forma lehet, amely egyrészt az "s" rovásjelre, másrészt az "o/ó" (Óg) rovásjelre emlékeztet - a kettő egybeolvadása; ez a folyamat vezet el (vagy vezetett el már jóval korábban) a ma ismert székely "s" (sarok) jel kialakulásához; az a tény, hogy a felülnézeti világmodell világmodell sarkain található, azt bizonyítja, hogy a székely "s" valóban a sarok - ehhez a marosgombási jelhez hasonló - szójeléből rövidült le az akrofónia során

3/c. ábra. A csencsói sarokkő "sarok" szójele esetében látható, hogy a szár jel egy fa (azaz "növényi szár"); alul nem Óg király jele van, hanem egy hegy - ez a hegyszavunk azonban szintén összefügg Óg király nevével; a felirat fényképét Szász Tibor Andrásnak köszönöm

 

 

 

 

 

 

 

3/d. ábra. A székely írás "s" (sarok) jele az énlakai feliratból még a "zászlót" (azaz aszár szójel emlékét) is megőrízte

 

 

 

3/e. ábra. A székely írás "sz" (szár) jele a homoródkarácsonyfalvi feliratból

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3/f. ábra. A székely írás "o/ó" (Óg) jele a székelydályai feliratból; eredeti alakja vízszintes volt, de a rovástechnológia miatt függőlegesre kellett állítani - s ez a függőleges változat maradt meg a székely írásban.

 

A székely írás jelei a kőkori ősvallás jeleiből alakultak ki. Ezt a jelkészletet a sztyeppén sokáig használták, ma is megtalálható a népművészet elolvasható, értelmezhető alkotásain.

 

 

 

 

 

1. ábra. A kirgiz szőnyeg világmodellje a székely szójelek segítségével értelmezhető, vagy részben el is olvasható

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2/a. ábra. A szőnyeg közepén a székely \"f\" (Föld) és a kínai föld szójel megfelelője található

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2/b. ábra. A székely rovásírás "f" (Föld) jele Bél Mátyás ábécéjéből

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3/a. ábra. A Föld jel sarkain az (is)Ten jelét találjuk; mert a sarkokon lévő égbe vezető utat (Tejutat, égigérő fát) az Istennel azonosították

 

 

3/b. ábra. A székely rovásírás \"nt/tn\" (Ten) szójele a nikolsburgi ábécéből

 

 

4/a. ábra. A mellette lévő jó "folyó" szójellel együtt "jó (is)Ten" olvasatot (értelmet) enged meg; a világmodellben négy folyót ábrázoltak, amiképpen az Ószövetségben is négy szent folyója van az Édennek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4/b. ábra. A székely írás \"j\" ( jó \"folyó\") jele a nikolsburgi ábécéből

 

 

 

 

 

 

 

 

5/a. ábra. A világmodell sarkain a székely "s" (sarok) jel megfelelőjéből és a hármashalomból alkotott ligatúra található; a hármashalom a sumer-magyar "ország", a kínai "kaptató, magasba vezető út" szójelekkel, valamint a székely "m" (magas) jellel rokonítható; ez a jeltársítás azt fejezi ki, hogy a sarok a magasba vezető út, amelynek az ország a közelében van, s az ország e közelségnek köszönheti a létét és a jólétét

5/b. ábra. A székely írás \"s\" (sarok) jele Kájoni János ferences szerzetes ábécéjéből

6/a. ábra. Az ősvallási elképzelés szerint a világot az óceán keretezi; amit részben a székely "ü" (ügy "folyó") jel megfelelőjével jeleztek e kirgiz világmodellben

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6/b. ábra. A székely "ü" (ügy "folyó") jel a torontál-megyei ezüsttálról

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7/a. ábra. Az óceán jelölésére felhasznált másik kirgiz jel a székely "ak" (patak) jel megfelelője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7/b. ábra. A székely írás "ak" (patak) jele a nikolsburgi ábécéből

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összegzés

 

 

A fenti jelpárhuzamokból nem csak az következik, hogy a székely írás előzményét a sztyeppén széles körben használhatták (a hasonló párhuzamok serege alapján ez könnyen belátható); hanem az is, hogy e jelek az ősvallás jelképei voltak - különben nem lehetne elolvasni vagy megérteni a segítségükkel az ősvallás szőnyegbe szőtt világelképzelését.

 

 

Varga Géza írástörténész

 

 ***