A finnugrista nyelvészek szerint a magyar föld szó a német feld-ből származik, a föld szójeléről pedig mit sem tudnak. Ideje tiszta vizet önteni a pohárba.
A mindenkori megszállóink által támogatott finnugrista blöff miatt ma teljes káosz uralkodik a magyar nyelv-, írás- és őstörténet legalapvetőbb kérdéseiben is. Ha a közel évszázada folytatott tudatos népbutítás dacára tisztázni akarjuk a múltunkat, akkor szinte mindent előlről kell kezdenünk. Kitűnő alkalmat kínálnak ehhez a székely írás jelei, közöttük például az "f" rovásjel is, amelynek eredetével e cikkben foglalkozni kívánunk. Az "f" jeltörténetének tisztázásához rekonstruálnunk kell azt a folyamatot, amelyben az "f" betű egy korábbi szójelből kialakult, s meg kell értenünk a jel által korábban jelölt szó etimológiáját is. 
1. ábra. Székely "f" betű Kájoni János ábécéjéből Segíthet-e az írástörténet az őstörténet kérdéseiben? Az írástörténeti kutatás fontos támaszt adhat a nyelvtörténeti és őstörténeti kutatások során, hiszen az írásemlékek egyaránt segíthetik a történeti és a nyelvtörténeti kutatásokat is. A finnugrista "nyelvtudomány" azonban (nyilván éppen ezért) évtizedek óta nem foglalkozik érdemben a székely írással. Ennek köszönhető, hogy - mint azt legkésőbb Sándor Klára 1996-os tanulmánya óta tudjuk - nem is képes semmi komolyan vehetőt mondani a székely írás eredetéről.
A magyar megélhetési "írástörténészek" korábban azt állították (azonban minden bizonyíték nélkül), hogy a székely írás az ótürk rovásírás (végső soron az arameus írás) leszármazottja. Első kötetünk (Bronzkori magyar írásbeliség, 1993) megjelenése után azonban az az 5-6 szerző, aki az utóbbi 40 évben egyáltalán hozzászólt ehhez a kérdéshez, sorra módosította korábban hangoztatott elképzelését - s azóta egységesen ismeretlen eredetűnek tekintik a székely írást.
Ezáltal szabadon (őrizetlenül?) hagyva a pályát a tudományos igényű (tehát a nem-finnugrista) kutatás előtt.
Ezt a szabadságot arra használhatjuk, hogy az indokolatlan finnugrista tilalmakkal nem törődve, szabadon összeszedjünk minden adatot, amely a szűkebb és a tágabb környezetünkben fellelhető és hasznosítható. Például figyelembe vehetjük az ókori szóírások adatait is, hiszen ennek sincs elvi akadálya.
2. ábra. A kínai "föld" szójel
A székely "f" akrofóniája
Amikor a székely írás (körbe zárt kereszt, vagy X alakú) "f" betűjének előzményét keressük, akkor elsősorban az írástörténeti párhuzamokra kell támaszkodnunk. Szerencsénkre több hasonló alakú jelet is ismerünk.
- A föld szójele a kínai írásban egy körbe (legömbölyített sarkú négyzetbe) zárt kereszt.
- Ugyanez a jelforma az asztrológusok (legalább ókori) jelrendszerében szintén a Föld jele.
Ha a hasonló formájú jel a székely írásban az "f" hangot jelöli, akkor könnyű arra következtetni, hogy a székely "f" betű is a föld szójeléből alakult ki az akrofónia során. Ezt a feltételezésünket a föld szó etimológiájának és a jel képi tartalmának tisztázásával ellenőrízhetjük. Ha ezek az ellenőrzések pozitív eredménnyel járnak, akkor kijelenthetjük, hogy a székely "f" rovásjel a föld szójeléből keletkezett.
3. ábra. A "föld" szójelének megfelelő népi hieroglifa (felülnézeti világmodell) egy magyarszombatfai tálon
A jel kora
A kínai és az asztrológiai párhuzam önmagában is azt jelenti, hogy a föld szójele rendkívül régi. Aligha számíthatunk ugyanis arra, hogy a kínaiak ezt a jelet az asztrológusoktól vették volna (vagy fordítva), hiszen a két jelrendszer az ismereteink szerint évezredekkel ezelőtt s egymástól igen távol alakult ki. Könnyebb arra gondolnunk, hogy egy közös őstől származhatnak, amely talán a kőkorban volt használatban.
Joggal gondolunk a kőkorra, mert a jelnek ismertek kőkori formai párhuzamai.
Például van a Mas d' azil-i (Pireneusok) kavicsok jelei között is egy, amelyik a székely rovásírás "f" jelével egyezik. E jeles kavicsok korát a különféle szerzők különböző időpontokra teszik, 10-20 ezer évesnek becsülik.
Ugyanezt a jelet ismerik a prekolumbián indiánok is, azaz az indián bevándorlás időpontjától függően kb. 12 000 - 30 000 éve használhatják a jelet Amerikában is.
A kínaiak a saját írásukat vagy hatezer évesnek tekintik (s úgy tudják, hogy őket a hunok ősei tanították a kultúrára). E fenti összefüggések alapján a közös gyökerek akár 10-30 ezer évesek is lehetnek.
Ellene vethetné valaki ennek a következtetésnek azt, hogy ezek a jelek véletlenül is hasonlíthatnak egymáshoz. Az effajta ellenvetések azonban megalapozatlanok. Mivel ezek a jelek bonyolultak, az elvégzett valószínűségszámítás eredménye szerint a genetikusan összefüggő jelek közé tartoznak. Azaz nem véletlen egyezésről van szó, hanem egy közös ősből való leszármazásról. Ezért felmerül a kérdés, hogy mikor találkoztak egymással utoljára a Pireneusok lakói (akik talán 40 000 évvel ezelőtt érkeztek a Pireneusokba) és az indiánok elődei? Mivel a későbbi kulturális hatást kizárhatjuk, ezért egy ősidőkben történt szétválásra (közös őshazára és jelhasználatra) kell gondolnunk. Nos, ismereteink szerint erre csak egyetlen alkalom kínálkozott. Az az időszak, amikor a kb. 100 000 évvel ezelőtt Kelet-Afrikából érkező közös őseink kb. 50 000 évet töltöttek el a Közel-keleten (az Ararát tágabb környezetében).
Az "f" jel tehát legalább 50 000 éves lehet, mert ezt követően indultak el különböző irányokba s váltak el egymástól az Eurázsia és Amerika szárazföldi területeit benépesítő (s e jelet ismerő) népcsoportok.
Ezt erősíti meg a jel képi tartalma is, mert a jel - mint majd látni fogjuk - az Ararát tágabb környezetét jelentő Éden (az 50 000 évvel ezelőtti közös őshaza) térképe.
A magyar (finnugor, ugor) nyelvet egyesek még Afrikából származtatják. Ezért gondolhatunk arra, hogy a szó (legősibb szavaink egyike) 100 000 évnél idősebb is lehet, mert jelenlegi tudásunk szerint eleink kb. 100 000 évvel ezelőtt vándoroltak át Afrikából a Közel-Keletre. Az Ararát vidékét ábrázoló jelforma azonban csak a Közel-Keleten kapcsolódhatott a szóhoz, azaz fiatalabbnak kell lennie 100 000 évesnél.
Ezek meglehetősen nagyvonalú becslések, de a rendelkezésünkre álló kevés adat nem ad lehetőséget további pontosításra.
Az Élet- és Tudomány híradása szerint a régészek tártak már fel 60-70 ezer éves jelkészletet Dél-Afrikában - s ez a hír a fenti becslésünket támogatja.
4. ábra. Az "f" rovásjellel rokon felülnézeti világmodell a cucuteni kultúrából
Az eredeti íráshordozó és írástechnológia
Nem gondoljuk, hogy a legelső jeleket barlangfalra írták volna, mert az édeni aranykor 50 000 éve alatt (megközelítőleg az interglaciális idején, pontosabban a jégkorszak leghidegebb időszaka előtt) meleg volt az idő és az emberiség akkor még nem szorult a barlangokba. De rajzolhatták akár színes homokkal a földre is, mint a tibetiek, vagy az indiánok, akik a mandaláikat máig így rajzolják (a szokás nyilván kőkori eredetű mindkét népnél).
Rovástechnológiára is gondolhatnánk, ha kísérleti úton igazolni tudnánk, hogy csontból vagy kőből készített eszközökkel rovásbetűket is lehet róni - ilyen kísérleteket azonban nem folytattunk, s ilyenekről nem is tudunk.
5. ábra. Lüd harcos, pajzsán a rendezett, teremtett Föld középpontjának jelével
A jel képi tartalma
Joggal merül fel a kérdés, hogy miért éppen ez a jelforma (a körbe zárt kereszt, vagy X) jelöli a Föld fogalmát?
Amikor a választ keressük, arra gondolhatunk, hogy a szójelek többsége egykor képjel volt - azaz mi jelünk is a Földet ábrázolja valamiképpen. Ezt az ősi vázlatos ábrázolást azonban csak akkor ismerhetjük fel, ha a régiek fejével (az ősvallás fogalmait ismerve) közelítünk hozzá.
A körbe zárt kereszt, vagy X alakú "f" rovásjel ugyanis egy mandala (felülnézeti világmodell), amelyet sok ősi vallás ismer és felhasznál. Ez a lineáris rajz az Ararát körüli mitikus térség, az őshaza (az Isten által teremtett és rendezett világ) térképe.
A kör az óceánt jelenti, amely a régiek hite szerint körülveszi a civilizált földet. (Jellemző e hit erejére, hogy az 1200-as években még mindig úgy tudták Európában, hogy a Kaspi-tenger ennek az óceánnak az öble.)
A jel belsejében lévő kereszt, vagy X a négy szent folyó jele. (Ezek istent jelölnek, mert a világ középpontja az isten lakhelye. A kereszt a sumer dingir "isten" szójellel és az ezzel genetikusan összefüggő "d" rovásjellel azonos. Az X alak a "b" rovásjellel azonos, amely Bél istent és a bél, belső szavainkat jelöli.)
Az Ószövetségben is megőrződött teremtéstörténethez tartozó ábrázolásról van tehát szó: Isten teremtett egy kertet (ennek felel meg a kör), abban egy forrást, amelynek a vize négy irányba folyik szét (ezeknek felel meg a kereszt, vagy X).
Az Ószövetség meg is nevezi a négy folyót, s közülük két folyónév (a Tigris és az Eufrátesz) ma is ismert. Ezek a folyók az Ararát tövében erednek, ami Noé történetét juttatja az eszünkbe; s azt, hogy Noé fiai innen kiindulva népesítették be a Földet. Aligha értékelhető ez másként, mint hogy az ősvallás megőrizte a Föld benépesedésének történetét s az őshaza helyének térképét is.
Ebből következően a jel a világ szakrális középpontját jelöli, ahonnan a rend és a kultúra a világ négy tája felé szétterjed.
6. ábra. Az "f" rovásjellel rokon népi hieroglifa (felülnézeti világmodell) egy nógrádi hímzés ről
A föld szó etimológiája
Ezt az értelmezést alátámasztja a föld szó etimológiája is, amely szintén az isteni teremtésre emlékeztet.
Ipolyi Arnold szerint a föld szó a föl (vö. tejföl!) d kicsinyítőképzős változata. Azért kellett kicsinyítőképzővel ellátni, mert az ősvallási teremtéselképzelés szerint az első szárazulatot (kicsiny sárdarab formájában) egy búvármadár hozta fel a csőrében a tenger fenekéről s az csak később kezdett el növekedni.
Hasonlóan vélekednek a jakutok is, akik - a központi területekről történt elvándorlásuk miatt - a hun idők ősvallási elképzeléseit jobban megőrízték. Mint azt Berze Nagy János írja (Berze/1961/49) "A jakut mondák úgy fogják fel, hogy a világ ... kicsiből lett naggyá. Ezekben a világ oszlopát jelképező "vasfa" azt mondja magáról, hogy ő az éggel s földdel együtt növekedett."
A föld szó tehát a magyar teremtésmítosz gyermeke. Ebből következően nem származhat a germán feld-ből, mert annak nincs hasonló ősvallási kötődése. A germán népek nyilván akkor tanulták meg ezt a szót, amikor Attila hun uralkodó magyar nyelven kiadott utasítására elindultak valamelyik idegen föld elfoglalására.
A föld szónak ez az ősvallási kötődése arra enged következtetni, hogy a szó is legalább hasonló korú lehet, mint a szójel. Megerősíti e következtetésünket az is, hogy ugyanez a teremtéstörténet ismert az indiánoknál (például a dakotáknál és a sájenneknél) is.
Mivel a magyar (finnugor, ugor) nyelvet egyesek még Afrikából származtatják, gondolhatunk arra, hogy a szó (legősibb szavaink egyike) 100 000 évnél idősebb is lehet (mert jelenlegi tudásunk szerint a homo sapiens sapiens kb. 100 000 évvel ezelőtt vándorolt át Afrikából a Közel-Keletre. Az Ararát vidékét ábrázoló jelforma azonban csak a Közel-Keleten kapcsolódhatott a szóhoz, azaz fiatalabb lehet 100 000 évesnél.
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://rovasiras.blog.hu/api/trackback/id/tr231780021
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok
értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai
üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a
Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Az írástörténeti kutatás fontos támaszt adhat a nyelvtörténeti és őstörténeti kutatások során, hiszen az írásemlékek egyaránt segíthetik a történeti és a nyelvtörténeti kutatásokat is. A finnugrista "nyelvtudomány" azonban (nyilván éppen ezért) évtizedek óta nem foglalkozik érdemben a székely írással. Ennek köszönhető, hogy - mint azt legkésőbb Sándor Klára 1996-os tanulmánya óta tudjuk - nem is képes semmi komolyan vehetőt mondani a székely írás eredetéről.
A magyar megélhetési "írástörténészek" korábban azt állították (azonban minden bizonyíték nélkül), hogy a székely írás az ótürk rovásírás (végső soron az arameus írás) leszármazottja. Első kötetünk (Bronzkori magyar írásbeliség, 1993) megjelenése után azonban az az 5-6 szerző, aki az utóbbi 40 évben egyáltalán hozzászólt ehhez a kérdéshez, sorra módosította korábban hangoztatott elképzelését - s azóta egységesen ismeretlen eredetűnek tekintik a székely írást.
Ezáltal szabadon (őrizetlenül?) hagyva a pályát a tudományos igényű (tehát a nem-finnugrista) kutatás előtt.
Ezt a szabadságot arra használhatjuk, hogy az indokolatlan finnugrista tilalmakkal nem törődve, szabadon összeszedjünk minden adatot, amely a szűkebb és a tágabb környezetünkben fellelhető és hasznosítható. Például figyelembe vehetjük az ókori szóírások adatait is, hiszen ennek sincs elvi akadálya.
A székely "f" akrofóniája
Amikor a székely írás (körbe zárt kereszt, vagy X alakú) "f" betűjének előzményét keressük, akkor elsősorban az írástörténeti párhuzamokra kell támaszkodnunk. Szerencsénkre több hasonló alakú jelet is ismerünk.
- A föld szójele a kínai írásban egy körbe (legömbölyített sarkú négyzetbe) zárt kereszt.
- Ugyanez a jelforma az asztrológusok (legalább ókori) jelrendszerében szintén a Föld jele.
Ha a hasonló formájú jel a székely írásban az "f" hangot jelöli, akkor könnyű arra következtetni, hogy a székely "f" betű is a föld szójeléből alakult ki az akrofónia során. Ezt a feltételezésünket a föld szó etimológiájának és a jel képi tartalmának tisztázásával ellenőrízhetjük. Ha ezek az ellenőrzések pozitív eredménnyel járnak, akkor kijelenthetjük, hogy a székely "f" rovásjel a föld szójeléből keletkezett.
A jel kora
A kínai és az asztrológiai párhuzam önmagában is azt jelenti, hogy a föld szójele rendkívül régi. Aligha számíthatunk ugyanis arra, hogy a kínaiak ezt a jelet az asztrológusoktól vették volna (vagy fordítva), hiszen a két jelrendszer az ismereteink szerint évezredekkel ezelőtt s egymástól igen távol alakult ki. Könnyebb arra gondolnunk, hogy egy közös őstől származhatnak, amely talán a kőkorban volt használatban.
Joggal gondolunk a kőkorra, mert a jelnek ismertek kőkori formai párhuzamai.
Például van a Mas d' azil-i (Pireneusok) kavicsok jelei között is egy, amelyik a székely rovásírás "f" jelével egyezik. E jeles kavicsok korát a különféle szerzők különböző időpontokra teszik, 10-20 ezer évesnek becsülik.
Ugyanezt a jelet ismerik a prekolumbián indiánok is, azaz az indián bevándorlás időpontjától függően kb. 12 000 - 30 000 éve használhatják a jelet Amerikában is.
A kínaiak a saját írásukat vagy hatezer évesnek tekintik (s úgy tudják, hogy őket a hunok ősei tanították a kultúrára). E fenti összefüggések alapján a közös gyökerek akár 10-30 ezer évesek is lehetnek.
Ellene vethetné valaki ennek a következtetésnek azt, hogy ezek a jelek véletlenül is hasonlíthatnak egymáshoz. Az effajta ellenvetések azonban megalapozatlanok. Mivel ezek a jelek bonyolultak, az elvégzett valószínűségszámítás eredménye szerint a genetikusan összefüggő jelek közé tartoznak. Azaz nem véletlen egyezésről van szó, hanem egy közös ősből való leszármazásról. Ezért felmerül a kérdés, hogy mikor találkoztak egymással utoljára a Pireneusok lakói (akik talán 40 000 évvel ezelőtt érkeztek a Pireneusokba) és az indiánok elődei? Mivel a későbbi kulturális hatást kizárhatjuk, ezért egy ősidőkben történt szétválásra (közös őshazára és jelhasználatra) kell gondolnunk. Nos, ismereteink szerint erre csak egyetlen alkalom kínálkozott. Az az időszak, amikor a kb. 100 000 évvel ezelőtt Kelet-Afrikából érkező közös őseink kb. 50 000 évet töltöttek el a Közel-keleten (az Ararát tágabb környezetében).
Az "f" jel tehát legalább 50 000 éves lehet, mert ezt követően indultak el különböző irányokba s váltak el egymástól az Eurázsia és Amerika szárazföldi területeit benépesítő (s e jelet ismerő) népcsoportok.
Ezt erősíti meg a jel képi tartalma is, mert a jel - mint majd látni fogjuk - az Ararát tágabb környezetét jelentő Éden (az 50 000 évvel ezelőtti közös őshaza) térképe.
A magyar (finnugor, ugor) nyelvet egyesek még Afrikából származtatják. Ezért gondolhatunk arra, hogy a szó (legősibb szavaink egyike) 100 000 évnél idősebb is lehet, mert jelenlegi tudásunk szerint eleink kb. 100 000 évvel ezelőtt vándoroltak át Afrikából a Közel-Keletre. Az Ararát vidékét ábrázoló jelforma azonban csak a Közel-Keleten kapcsolódhatott a szóhoz, azaz fiatalabbnak kell lennie 100 000 évesnél.
Ezek meglehetősen nagyvonalú becslések, de a rendelkezésünkre álló kevés adat nem ad lehetőséget további pontosításra.
Az Élet- és Tudomány híradása szerint a régészek tártak már fel 60-70 ezer éves jelkészletet Dél-Afrikában - s ez a hír a fenti becslésünket támogatja.
Az eredeti íráshordozó és írástechnológia
Nem gondoljuk, hogy a legelső jeleket barlangfalra írták volna, mert az édeni aranykor 50 000 éve alatt (megközelítőleg az interglaciális idején, pontosabban a jégkorszak leghidegebb időszaka előtt) meleg volt az idő és az emberiség akkor még nem szorult a barlangokba. De rajzolhatták akár színes homokkal a földre is, mint a tibetiek, vagy az indiánok, akik a mandaláikat máig így rajzolják (a szokás nyilván kőkori eredetű mindkét népnél).
Rovástechnológiára is gondolhatnánk, ha kísérleti úton igazolni tudnánk, hogy csontból vagy kőből készített eszközökkel rovásbetűket is lehet róni - ilyen kísérleteket azonban nem folytattunk, s ilyenekről nem is tudunk.
5. ábra. Lüd harcos, pajzsán a rendezett, teremtett Föld középpontjának jelével
A jel képi tartalma
Joggal merül fel a kérdés, hogy miért éppen ez a jelforma (a körbe zárt kereszt, vagy X) jelöli a Föld fogalmát?
Amikor a választ keressük, arra gondolhatunk, hogy a szójelek többsége egykor képjel volt - azaz mi jelünk is a Földet ábrázolja valamiképpen. Ezt az ősi vázlatos ábrázolást azonban csak akkor ismerhetjük fel, ha a régiek fejével (az ősvallás fogalmait ismerve) közelítünk hozzá.
A körbe zárt kereszt, vagy X alakú "f" rovásjel ugyanis egy mandala (felülnézeti világmodell), amelyet sok ősi vallás ismer és felhasznál. Ez a lineáris rajz az Ararát körüli mitikus térség, az őshaza (az Isten által teremtett és rendezett világ) térképe.
A kör az óceánt jelenti, amely a régiek hite szerint körülveszi a civilizált földet. (Jellemző e hit erejére, hogy az 1200-as években még mindig úgy tudták Európában, hogy a Kaspi-tenger ennek az óceánnak az öble.)
A jel belsejében lévő kereszt, vagy X a négy szent folyó jele. (Ezek istent jelölnek, mert a világ középpontja az isten lakhelye. A kereszt a sumer dingir "isten" szójellel és az ezzel genetikusan összefüggő "d" rovásjellel azonos. Az X alak a "b" rovásjellel azonos, amely Bél istent és a bél, belső szavainkat jelöli.)
Az Ószövetségben is megőrződött teremtéstörténethez tartozó ábrázolásról van tehát szó: Isten teremtett egy kertet (ennek felel meg a kör), abban egy forrást, amelynek a vize négy irányba folyik szét (ezeknek felel meg a kereszt, vagy X).
Az Ószövetség meg is nevezi a négy folyót, s közülük két folyónév (a Tigris és az Eufrátesz) ma is ismert. Ezek a folyók az Ararát tövében erednek, ami Noé történetét juttatja az eszünkbe; s azt, hogy Noé fiai innen kiindulva népesítették be a Földet. Aligha értékelhető ez másként, mint hogy az ősvallás megőrizte a Föld benépesedésének történetét s az őshaza helyének térképét is.
Ebből következően a jel a világ szakrális középpontját jelöli, ahonnan a rend és a kultúra a világ négy tája felé szétterjed.
6. ábra. Az "f" rovásjellel rokon népi hieroglifa (felülnézeti világmodell) egy nógrádi hímzés ről
A föld szó etimológiája
Ezt az értelmezést alátámasztja a föld szó etimológiája is, amely szintén az isteni teremtésre emlékeztet.
Ipolyi Arnold szerint a föld szó a föl (vö. tejföl!) d kicsinyítőképzős változata. Azért kellett kicsinyítőképzővel ellátni, mert az ősvallási teremtéselképzelés szerint az első szárazulatot (kicsiny sárdarab formájában) egy búvármadár hozta fel a csőrében a tenger fenekéről s az csak később kezdett el növekedni.
Hasonlóan vélekednek a jakutok is, akik - a központi területekről történt elvándorlásuk miatt - a hun idők ősvallási elképzeléseit jobban megőrízték. Mint azt Berze Nagy János írja (Berze/1961/49) "A jakut mondák úgy fogják fel, hogy a világ ... kicsiből lett naggyá. Ezekben a világ oszlopát jelképező "vasfa" azt mondja magáról, hogy ő az éggel s földdel együtt növekedett."
A föld szó tehát a magyar teremtésmítosz gyermeke. Ebből következően nem származhat a germán feld-ből, mert annak nincs hasonló ősvallási kötődése. A germán népek nyilván akkor tanulták meg ezt a szót, amikor Attila hun uralkodó magyar nyelven kiadott utasítására elindultak valamelyik idegen föld elfoglalására.
A föld szónak ez az ősvallási kötődése arra enged következtetni, hogy a szó is legalább hasonló korú lehet, mint a szójel. Megerősíti e következtetésünket az is, hogy ugyanez a teremtéstörténet ismert az indiánoknál (például a dakotáknál és a sájenneknél) is.
Mivel a magyar (finnugor, ugor) nyelvet egyesek még Afrikából származtatják, gondolhatunk arra, hogy a szó (legősibb szavaink egyike) 100 000 évnél idősebb is lehet (mert jelenlegi tudásunk szerint a homo sapiens sapiens kb. 100 000 évvel ezelőtt vándorolt át Afrikából a Közel-Keletre. Az Ararát vidékét ábrázoló jelforma azonban csak a Közel-Keleten kapcsolódhatott a szóhoz, azaz fiatalabb lehet 100 000 évesnél.
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
