A székely rovásírás tényeinek ismeretében ilyen kérdést fel sem lehetne tenni.
1. ábra. Isten olvasatú fejdísz az avar nagyszentmiklósi kincsről (László Gyula rajza)
Horváth Iván hivatkozásai
Azt írja a professzor úr, hogy " Püspöki Nagy Péter szerint az írás a Mátyás-korban gyökeres felújításon esett át (Püspöki Nagy 1984, 17). Róna-Tas András szerint elképzelhető, hogy a Mátyás-korban „betűkészletét kiegészítették” (különösen Róna-Tas 1985–1986, de 1996, 336 is)."
A fent említett neves szerzők azonban – Horváth Ivánhoz és a finnugrista szerzők általános szokásához hasonlóan – csak találgatnak. Nem mutatnak fel ugyanis semmilyen adatot, vagy tudományos igényű érvelést, amely a humanista módosítás hipotézisét a legcsekélyebb mértékben is alátámasztaná.
Püspöki Nagy Péter - Nagy Károly névligatúrája alapján - azt feltételezi, hogy a székely rovásírás ismert ligatúraalkotási eljárása a frank íráshasználatból az avar időkben került az írásunkba. Az a tény azonban, hogy a ligatúrahasználat megtalálható mindkét írásban (a frankban kivételesen a IX. században, a székelyben pedig jellemzően és évezredek óta); nem értékelhető úgy, mintha e szokást a frankoktól vettük volna át, s az elterjesztésében szerepet játszottak volna a humanisták.
Annál kevésbé lehet frank és humanista hatást feltételezni, mert a hunok és az avarok a frank idők előtt is használtak ligatúrákat, ugyanis a ligatúraképzés a Kárpát-medencében és a sztyeppén a kőkor óta általánosan ismert és széles körben gyakorolt eljárás volt.
A ligatúrák és jelmontázsok alkalmazása a kínai írásban napjainkig megmaradt. A hun Xia dinasztia kultúrateremtő tevékenységét ismerve okunk van annak feltételezésére is, hogy a kínaiak ezt a ligatúrahasználatot a magyarul beszélő hunoktól tanulták el.
Régészeti emlékeik tanúsága szerint a hunok és az avarok használták a székely rovásíráselődjét, amiből következően a székely írásnak eleitől fogva sajátja volt a ligatúraképzés. Mivel Nagy Károly anyja - egy korabeli feljegyzés szerint - avar volt, könnyebben elképzelhető, hogy az avar íráshasználat hatására született meg Nagy Károly névligatúrája.
A feltételezett humanista módosítások kérdésére két úton kaphatunk választ: a vonatkozó kútfők elemzésével, valamint az előző és a követő kor íráshasználatának összehasonlításával.
2. ábra. A sopronkőhidai avar sótartó a szójelekkel írt magas ős(i) sarok felirat szimmetrikusan elhelyezett két példányával
Nincsenek humanista rekonstrukcióról tájékoztató források
A humanista módosításokról leginkább akkor lehetnénk meggyőződve, ha találnánk valahol olyan forrást, amelyik tájékoztat a módosításról. Ilyen forrás azonban nincs. Sem Horváth Iván, sem Püspöki Nagy Péter, sem Róna-Tas András, sem más nem számol be ilyen kútfőadatról. Nagy valószínűséggel nem fog ilyet találni a további kutatás sem; mert ilyen humanista módosítás – mint az az írástörténeti tények alapján belátható – nem történt.
A források nem arról tájékoztatnak, hogy a frank írás alapján módosították az avar írást, inkább ennek az ellenkezője tételezhető fel rájuk alapozva. A Konstantin legenda ugyanis arról tájékoztat, hogy az avaroknak volt saját írásuk a IX. században; amikor Alquin, Nagy Károly tudósa, a létező írások alapján módosította a frank íráshasználatot.
3. ábra. Zalavári avar sótartó kereszt és hullám alakú jelekkel; a székely "d", valamint az "ü" és "ak" párhuzamával
A humanizmus korát megelőző és követő íráshasználat tényei
A humanista módosítások valóságos, vagy csak kitalált voltáról akkor is meggyőződhetünk, ha összehasonlítjuk a humanizmus korát megelőző és követő íráshasználatot. Ehhez előbb azt kell elemezni, hogy a korábbi és a későbbi gyakorlat azonos-e. Ha akad eltérés a kettő között, akkor az tisztázandó, hogy a változás a humanistáknak tulajdonítható-e, vagy sem. Ez úton megbízható képet alkothatunk arról, hogy módosították-e a humanisták a székely írást.
Horváth Iván, Püspöki Nagy Péter és Róna-Tas András egyaránt elmulasztotta a megelőző írásemlékek vizsgálatát. Arra tekintettel tehették ezt, hogy ilyen korábbi írásemlékek – a finnugrista szakirodalomban – nem szerepelnek; a népi, uralmi, vallási és régészeti anyag szójeles gyakorlatát az elméleti tisztánlátás hiányában nem ismerték fel; a „dilettánsok” műveinek elolvasását és idézését pedig rangon alulinak tarthatták. Ezért aztán a székely írásnak a humanizmus korát megelőzően alkalmazott rendszeréről fogalmuk sincs; és persze az összehasonlítást sem végezhették el; a humanista hatás ötletéről sem alakíthattak ki tudományos igényű álláspontot.
A humanizmus korát megelőző íráshasználatnak a honfoglalók által reánk hagyott emlékeit az előző cikkben már bemutattuk. Ezek mellett megemlítjük még a kb. 40-30 ezer évesJóma ligatúra , a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor és a karcagi karika feliratát , valamint utalhatunk a hasonló szkíta, hun és avar emlékekre is. Ezek közös sajátossága, hogy döntően szójeleket alkalmaznak.
A humanizmust megelőző időkből betűvel írt felirattal is rendelkezünk: ilyen pl. a budapesti hun jelvényen lévő északi szó és a bodrog-alsóbűi fúvókatöredék Lyónak szava.
A humanizmus korszaka utáni emlékeken jóval gyakoribb a betűzés; miközben – bár jelentősen háttérbe szorult – nem szűnt meg a szójeles gyakorlat sem.
4. ábra. Scwechati avar ékszer világmodellje a székely rovásírás "f" (Föld), "d" (Du/Dana) és "g" (ég) jeleinek megfelelőjével
A két korszak íráshasználatának értékelése
A szójelek visszaszorulása a betűkkel szemben az íráshasználat változásaként is értékelhető. Azonban, ha ezt a váltást a humanizmus hatásának vélnénk, akkor ez az ítéletünk nem állna biztos talajon.
A fennmaradt emlékek alapján ugyanis a honfoglalók és általában a sztyeppi eleink kétféleképpen is használták az írásukat. Volt egy hieroglifikus (vallási-uralmi vonatkozású, szójeles) íráshasználatuk az ünnepélyesebb alkalmakra. Ez maradt fenn például a honfoglalók hagyatékában is, mert nemes anyagból (aranyból, ezüstből, zománcból) készültek, amely napjainkig megőrízte a szövegeket.
Eleinknek a szó- szótagoló írásuk mellett volt egy betűző írásuk is a hétköznapi alkalmakra, például a forrásokban említett könyvek, valamint a feltételezhető elszámolások, levelek és hasonlók céljára. E korai betűzés példája az említett budapesti hun jelvény és a bodrog-alsóbűi fúvókatöredék felirata. Ez az írásalkalmazás hasonló lehetett a ma ismert hangzóugrató székely íráshasználathoz (és a hettita ékírás gyakorlatához); de az emlékei többnyire megsemmisülhettek, mert könnyen romló íráshordozókon (fán, papíron, bőrön, textilen) alkalmazták.
Mindkét írásmód ugyanazon elemi jeleket használta, amelyeket az egyik esetben szójelként, a másik esetben betűként olvastak ki. A két stílust ugyanúgy egymás mellett alkalmazták, mint az egyiptomiak a hieroglifikus és démotikus írásukat. E jelenség tanulmányozható a nagyszentmiklósi kincsen (1. ábra) és a Szent Koronán is; amelyeken egyaránt jelen van a hieroglifikus és a betűző jelhasználat is. (E tárgyakon a hieroglifikus írás azonos a székely írás elődjével, a betűző írásmód azonban nem.)
A szójelek visszaszorulása egyébként is csupán látszólagos, ami abból fakad, hogy a korai korszakból ránk maradt szójeleket a kései korszak betűivel hasonlítjuk össze. Erre csupán az ad nekünk lehetőséget, hogy a korai korszak betűi jórészt elvesztek; a kései korszak szójeleit pedig a közvélekedés - tévesen, az elméleti tisztázatlanság miatt - nem tekinti írásnak.
Nem köztudott, hogy napjainkban is használunk szójeleket, csak ezeket (például a címerünk kettőskeresztjét és hármashalmát) nem olvassuk el. Egy korrektebb összehasonlítás esetén azt kell megállapítanunk, hogy a humanizmust megelőző és követő íráshasználat az írásrendszer elvét tekintve azonos.
Lényeges eltérés csak az íráshasználat tömeges elterjedésében jelentkezik, ami az általános technikai-gazdasági fejlődésnek köszönhető és nem a humanistáknak.
5. ábra. A Gizella-kincs avar turulja , a tenyésztés szervén a székely "nt/tn" (Ten) jellel
Apró változások
Nem az írás rendszerét, csupán a jelek nyilvántartását érintő apró módosulás mutatható ki a jelsorrendben (bár azt nem tudjuk, hogy a humanista korban következett-e be, vagy később). A nikolsburgi ábécé ugyanis még az eredeti jelsorrendet őrzi, amely közel áll a kazár írás és az ugariti ékírás jelsorához is – azaz kifejezetten archaikus. Ebben az eredeti sorrendben a betűket és a többhangértékű jeleket vegyesen, pusztán azok ősvallási jelentőségére figyelve egyetlen sorban sorakoztatják fel.
Thelegdi és követői már a modern tudomány rendszerező hajlandóságának megfelelve, típus szerint elkülönített sorozatokban mutatják meg a jeleket (az egyik sorban a betűket, egy másikban meg a szó- és szótagjeleket). Mert a többhangértékű jelekre egyre kevésbé van szükségük és a jelek ősvallási jelentőségét is jórészt elfeledték (a szójeleinket Thelegdi még capita dictionum-nak „szavak, mondások fejei”-nek nevezi, ami arra utal, hogy valamit még tudhatott ezek egykori szerepéről).
Egy másik változás is kimutatható. Az előző korszakokban az írásirány megfelelt az ésszerűségnek, mert mindig alkalmazkodott az írástechnológiához. Boton jobbról, egyébként pedig balról, szimmetrikusan, esetleg függőlegesen vezették a sorokat. A tudósok megjelenése ezen a helyzeten változtatott. A humanista és barokk korszak tudósai, koruk hiányos tudását örökül hagyva az utókornak, megteremtették a jobbról balra haladó sorvezetés vallásosba hajló tiszteletét. Nemzeti sajátosságnak vélték ezt a csupán botra rovás esetén alkalmas és jobbára csak ott alkalmazott írásirányt. A nem túl okos utódok kezében aztán az ő figyelmetlen iránymutatásuk törvénnyé merevedett.
Az ötvösök , a fazekasok , a tojásírók vagy a fejfákat faragó mesterek eredetileg még mit sem tudtak arról, hogy nekik a jeleiket jobbról balra kellene vezetniük – és az általuk készített korai emlékeken ennek megfelelően nincs is jobbról balra haladó sorvezetés.
Változott továbbá a jelek, köztük is elsősorban a ligatúrák készlete – minden tudós beavatkozás nélkül is. A székely íráshasználat mindenkor megengedte az egyéni íráshasználatot, például a ligatúrák alkotásakor. Ennek is köszönhetően ahány ábécéjét ismerjük a székely írásnak, az mind eltér a többitől valamennyire. Azaz a székely írás az idők során folyamatosan módosult – amint azt egy használatban lévő rendszer esetében természetesnek is tekinthetjük.
A felsorolt néhány változás jelentéktelen, magát az írást nem változtatja meg, az íráshasználat lényegét nem érinti. Arra sincs semmi okunk, hogy a humanisták művének tekintsük bármelyiket is.
5. ábra. Hun csat az
1. ábra. Isten olvasatú fejdísz az avar nagyszentmiklósi kincsről (László Gyula rajza)
Horváth Iván hivatkozásai
Azt írja a professzor úr, hogy " Püspöki Nagy Péter szerint az írás a Mátyás-korban gyökeres felújításon esett át (Püspöki Nagy 1984, 17). Róna-Tas András szerint elképzelhető, hogy a Mátyás-korban „betűkészletét kiegészítették” (különösen Róna-Tas 1985–1986, de 1996, 336 is)."
A fent említett neves szerzők azonban – Horváth Ivánhoz és a finnugrista szerzők általános szokásához hasonlóan – csak találgatnak. Nem mutatnak fel ugyanis semmilyen adatot, vagy tudományos igényű érvelést, amely a humanista módosítás hipotézisét a legcsekélyebb mértékben is alátámasztaná.
Püspöki Nagy Péter - Nagy Károly névligatúrája alapján - azt feltételezi, hogy a székely rovásírás ismert ligatúraalkotási eljárása a frank íráshasználatból az avar időkben került az írásunkba. Az a tény azonban, hogy a ligatúrahasználat megtalálható mindkét írásban (a frankban kivételesen a IX. században, a székelyben pedig jellemzően és évezredek óta); nem értékelhető úgy, mintha e szokást a frankoktól vettük volna át, s az elterjesztésében szerepet játszottak volna a humanisták.
Annál kevésbé lehet frank és humanista hatást feltételezni, mert a hunok és az avarok a frank idők előtt is használtak ligatúrákat, ugyanis a ligatúraképzés a Kárpát-medencében és a sztyeppén a kőkor óta általánosan ismert és széles körben gyakorolt eljárás volt.
A ligatúrák és jelmontázsok alkalmazása a kínai írásban napjainkig megmaradt. A hun Xia dinasztia kultúrateremtő tevékenységét ismerve okunk van annak feltételezésére is, hogy a kínaiak ezt a ligatúrahasználatot a magyarul beszélő hunoktól tanulták el.
Régészeti emlékeik tanúsága szerint a hunok és az avarok használták a székely rovásíráselődjét, amiből következően a székely írásnak eleitől fogva sajátja volt a ligatúraképzés. Mivel Nagy Károly anyja - egy korabeli feljegyzés szerint - avar volt, könnyebben elképzelhető, hogy az avar íráshasználat hatására született meg Nagy Károly névligatúrája.
A feltételezett humanista módosítások kérdésére két úton kaphatunk választ: a vonatkozó kútfők elemzésével, valamint az előző és a követő kor íráshasználatának összehasonlításával.
2. ábra. A sopronkőhidai avar sótartó a szójelekkel írt magas ős(i) sarok felirat szimmetrikusan elhelyezett két példányával
Nincsenek humanista rekonstrukcióról tájékoztató források
A humanista módosításokról leginkább akkor lehetnénk meggyőződve, ha találnánk valahol olyan forrást, amelyik tájékoztat a módosításról. Ilyen forrás azonban nincs. Sem Horváth Iván, sem Püspöki Nagy Péter, sem Róna-Tas András, sem más nem számol be ilyen kútfőadatról. Nagy valószínűséggel nem fog ilyet találni a további kutatás sem; mert ilyen humanista módosítás – mint az az írástörténeti tények alapján belátható – nem történt.
A források nem arról tájékoztatnak, hogy a frank írás alapján módosították az avar írást, inkább ennek az ellenkezője tételezhető fel rájuk alapozva. A Konstantin legenda ugyanis arról tájékoztat, hogy az avaroknak volt saját írásuk a IX. században; amikor Alquin, Nagy Károly tudósa, a létező írások alapján módosította a frank íráshasználatot.
3. ábra. Zalavári avar sótartó kereszt és hullám alakú jelekkel; a székely "d", valamint az "ü" és "ak" párhuzamával
A humanizmus korát megelőző és követő íráshasználat tényei
A humanista módosítások valóságos, vagy csak kitalált voltáról akkor is meggyőződhetünk, ha összehasonlítjuk a humanizmus korát megelőző és követő íráshasználatot. Ehhez előbb azt kell elemezni, hogy a korábbi és a későbbi gyakorlat azonos-e. Ha akad eltérés a kettő között, akkor az tisztázandó, hogy a változás a humanistáknak tulajdonítható-e, vagy sem. Ez úton megbízható képet alkothatunk arról, hogy módosították-e a humanisták a székely írást.
Horváth Iván, Püspöki Nagy Péter és Róna-Tas András egyaránt elmulasztotta a megelőző írásemlékek vizsgálatát. Arra tekintettel tehették ezt, hogy ilyen korábbi írásemlékek – a finnugrista szakirodalomban – nem szerepelnek; a népi, uralmi, vallási és régészeti anyag szójeles gyakorlatát az elméleti tisztánlátás hiányában nem ismerték fel; a „dilettánsok” műveinek elolvasását és idézését pedig rangon alulinak tarthatták. Ezért aztán a székely írásnak a humanizmus korát megelőzően alkalmazott rendszeréről fogalmuk sincs; és persze az összehasonlítást sem végezhették el; a humanista hatás ötletéről sem alakíthattak ki tudományos igényű álláspontot.
A humanizmus korát megelőző íráshasználatnak a honfoglalók által reánk hagyott emlékeit az előző cikkben már bemutattuk. Ezek mellett megemlítjük még a kb. 40-30 ezer évesJóma ligatúra , a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor és a karcagi karika feliratát , valamint utalhatunk a hasonló szkíta, hun és avar emlékekre is. Ezek közös sajátossága, hogy döntően szójeleket alkalmaznak.
A humanizmust megelőző időkből betűvel írt felirattal is rendelkezünk: ilyen pl. a budapesti hun jelvényen lévő északi szó és a bodrog-alsóbűi fúvókatöredék Lyónak szava.
A humanizmus korszaka utáni emlékeken jóval gyakoribb a betűzés; miközben – bár jelentősen háttérbe szorult – nem szűnt meg a szójeles gyakorlat sem.
4. ábra. Scwechati avar ékszer világmodellje a székely rovásírás "f" (Föld), "d" (Du/Dana) és "g" (ég) jeleinek megfelelőjével
A két korszak íráshasználatának értékelése
A szójelek visszaszorulása a betűkkel szemben az íráshasználat változásaként is értékelhető. Azonban, ha ezt a váltást a humanizmus hatásának vélnénk, akkor ez az ítéletünk nem állna biztos talajon.
A fennmaradt emlékek alapján ugyanis a honfoglalók és általában a sztyeppi eleink kétféleképpen is használták az írásukat. Volt egy hieroglifikus (vallási-uralmi vonatkozású, szójeles) íráshasználatuk az ünnepélyesebb alkalmakra. Ez maradt fenn például a honfoglalók hagyatékában is, mert nemes anyagból (aranyból, ezüstből, zománcból) készültek, amely napjainkig megőrízte a szövegeket.
Eleinknek a szó- szótagoló írásuk mellett volt egy betűző írásuk is a hétköznapi alkalmakra, például a forrásokban említett könyvek, valamint a feltételezhető elszámolások, levelek és hasonlók céljára. E korai betűzés példája az említett budapesti hun jelvény és a bodrog-alsóbűi fúvókatöredék felirata. Ez az írásalkalmazás hasonló lehetett a ma ismert hangzóugrató székely íráshasználathoz (és a hettita ékírás gyakorlatához); de az emlékei többnyire megsemmisülhettek, mert könnyen romló íráshordozókon (fán, papíron, bőrön, textilen) alkalmazták.
Mindkét írásmód ugyanazon elemi jeleket használta, amelyeket az egyik esetben szójelként, a másik esetben betűként olvastak ki. A két stílust ugyanúgy egymás mellett alkalmazták, mint az egyiptomiak a hieroglifikus és démotikus írásukat. E jelenség tanulmányozható a nagyszentmiklósi kincsen (1. ábra) és a Szent Koronán is; amelyeken egyaránt jelen van a hieroglifikus és a betűző jelhasználat is. (E tárgyakon a hieroglifikus írás azonos a székely írás elődjével, a betűző írásmód azonban nem.)
A szójelek visszaszorulása egyébként is csupán látszólagos, ami abból fakad, hogy a korai korszakból ránk maradt szójeleket a kései korszak betűivel hasonlítjuk össze. Erre csupán az ad nekünk lehetőséget, hogy a korai korszak betűi jórészt elvesztek; a kései korszak szójeleit pedig a közvélekedés - tévesen, az elméleti tisztázatlanság miatt - nem tekinti írásnak.
Nem köztudott, hogy napjainkban is használunk szójeleket, csak ezeket (például a címerünk kettőskeresztjét és hármashalmát) nem olvassuk el. Egy korrektebb összehasonlítás esetén azt kell megállapítanunk, hogy a humanizmust megelőző és követő íráshasználat az írásrendszer elvét tekintve azonos.
Lényeges eltérés csak az íráshasználat tömeges elterjedésében jelentkezik, ami az általános technikai-gazdasági fejlődésnek köszönhető és nem a humanistáknak.
5. ábra. A Gizella-kincs avar turulja , a tenyésztés szervén a székely "nt/tn" (Ten) jellel
Apró változások
Nem az írás rendszerét, csupán a jelek nyilvántartását érintő apró módosulás mutatható ki a jelsorrendben (bár azt nem tudjuk, hogy a humanista korban következett-e be, vagy később). A nikolsburgi ábécé ugyanis még az eredeti jelsorrendet őrzi, amely közel áll a kazár írás és az ugariti ékírás jelsorához is – azaz kifejezetten archaikus. Ebben az eredeti sorrendben a betűket és a többhangértékű jeleket vegyesen, pusztán azok ősvallási jelentőségére figyelve egyetlen sorban sorakoztatják fel.
Thelegdi és követői már a modern tudomány rendszerező hajlandóságának megfelelve, típus szerint elkülönített sorozatokban mutatják meg a jeleket (az egyik sorban a betűket, egy másikban meg a szó- és szótagjeleket). Mert a többhangértékű jelekre egyre kevésbé van szükségük és a jelek ősvallási jelentőségét is jórészt elfeledték (a szójeleinket Thelegdi még capita dictionum-nak „szavak, mondások fejei”-nek nevezi, ami arra utal, hogy valamit még tudhatott ezek egykori szerepéről).
Egy másik változás is kimutatható. Az előző korszakokban az írásirány megfelelt az ésszerűségnek, mert mindig alkalmazkodott az írástechnológiához. Boton jobbról, egyébként pedig balról, szimmetrikusan, esetleg függőlegesen vezették a sorokat. A tudósok megjelenése ezen a helyzeten változtatott. A humanista és barokk korszak tudósai, koruk hiányos tudását örökül hagyva az utókornak, megteremtették a jobbról balra haladó sorvezetés vallásosba hajló tiszteletét. Nemzeti sajátosságnak vélték ezt a csupán botra rovás esetén alkalmas és jobbára csak ott alkalmazott írásirányt. A nem túl okos utódok kezében aztán az ő figyelmetlen iránymutatásuk törvénnyé merevedett.
Az ötvösök , a fazekasok , a tojásírók vagy a fejfákat faragó mesterek eredetileg még mit sem tudtak arról, hogy nekik a jeleiket jobbról balra kellene vezetniük – és az általuk készített korai emlékeken ennek megfelelően nincs is jobbról balra haladó sorvezetés.
Változott továbbá a jelek, köztük is elsősorban a ligatúrák készlete – minden tudós beavatkozás nélkül is. A székely íráshasználat mindenkor megengedte az egyéni íráshasználatot, például a ligatúrák alkotásakor. Ennek is köszönhetően ahány ábécéjét ismerjük a székely írásnak, az mind eltér a többitől valamennyire. Azaz a székely írás az idők során folyamatosan módosult – amint azt egy használatban lévő rendszer esetében természetesnek is tekinthetjük.
A felsorolt néhány változás jelentéktelen, magát az írást nem változtatja meg, az íráshasználat lényegét nem érinti. Arra sincs semmi okunk, hogy a humanisták művének tekintsük bármelyiket is.
