A Karcagi Közösségi Portálra felkerült a karcagi karikáról írt cikk, amelynek az eredetije a Tudós Virtuson született meg.
1. ábra. A Karcagi Közösségi Portál címe: http://pcbolt.info/~pckarcag/ A szolnoki múzeumban kiállított karcagi Árpád-kori csatkarika fényképét egy kedves barátomtól kaptam s csaknem azonnal sikerült elolvasnom.
Karcagi rovásírásos karika ősvallási mondókával
http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=54161
Felajánlottam közlésre a Karcagi Önkormányzatnak, de elhárították maguktól a megtiszteltetést. A karcagi karika nem kell Karcagnak?
A Karcagi Közösségi Portálon azonban gyorsan találtak helyet a cikknek, ezért a karcagiak közvetlenül is értesülhetnek eleik üzenetéről.
2. ábra. A karcagi csatkarika
Korábban Pecze László kísérletezett a karika elolvasásával, de feladta, mert betűírásként próbálta meg elolvasni a szójelekkel írt szöveget s nyilvánvalóvá vált a számára, hogy nem betűkről van szó. http://napfiak.uw.hu/content.php?article.90
A cikkében említi, hogy Hakan Aydemar, a szegedi egyetem tanára az egyik írásában egy kun eredetű csat jeleit olvasva a székely magyar rovásírás kun eredetét feltételezi.
A székely írás idegen írásokból való származtatásával azonban már évekkel korábban leszámoltunk. A székely írás ugyanis magyar eredetű - amit a Szekeres Istvánnal, Simon Péterrel és Forrai Sándorral (az Írástörténeti Kutatóintézet baráti körének tagjaival) közösen elvégzett akrofónia-rekonstrukciók megfelelően alátámasztanak, a régészeti leletek pedig illusztrálnak is.
Pecze László a neten olvasható cikkében megemlíti Selmeczi László „Régészeti-néprajzi tanulmányok a jászokról és a kunokról” c. kötetét is (Debrecen, 1992.), amelyben beszámol a felirattal díszített és a karcag-erdőszentmiklósi kun temető 170. sírjából előkerült leletről. A bronz csatkarika átmérője 4,9 cm és a XIV. századra keltezhető.
Hakan Aydemar a „Kun-kipcsak elemek a moldvai nyelvjárásban” c. tanulmányában e jeleket joggal hasonlítja a székely-magyar rovásjelekhez - ugyanis a jelek hasonlósága annyira egyértelmű, hogy az azopnosítás nem okoz nehézséget.
Hakan Aydemar kísérletet tesz a felirat megfejtésére és a feliratot jobbról balra az óramutató járásával egyező irányban olvassa el ótörök nyelven - az olvasási irány azonban utóbb tévesnek bizonyult, mert a feliratot balról jobbra kell olvasni. A közismert jobbról-balra olvasási irány ugyanis nem az írásrendszerhez, hanem csupán a fába rótt változatához - tehát egy írástechnológiához - kötődik. Ez esetben pedig nem rovásbottal állunk szemben, ezért az olvasási irány nem jobbról indul, hanem balról. Aki ezt az egyszerű összefüggést nem érti meg (annak ellenére, hogy ezt Sebestyén Gyula elég világosan megírta), az csalódhat az olvasási kísérletei során.
A megfejtését kiegészíti azzal, hogy a rovásfelirat első ligatúrájában a betűk sorrendje nem egyértelmű. A ligatúra olvasható pl. rir-nek, szisz-nek, és szdsz-nek, vagy rsz-nek és szr-nek egyaránt. A szedesz olvasat nem biztos, ez a szó egyébként kimutatható a törökségből, mint férfinév. Az ögtürnek értelmezett szó kimutatható az ótörökből ögdir alakban. Az ötrü szó szintén igazolható az ótörökből ötrü/ötürü formában. Hakan Aydemar a lelet alapján feltételezi a székely-magyar rovásírás kun eredetét.
Mondanunk sem kell, hogy a felsorolt olvasási nehézségek lehetetlenné teszik az ótürk olvasat elfogadását. Ha a jelek nem egyértelműek (a számára), ráadásul az így bizonytalanul kikövetkeztetett szavak nincsenek is meg a szótárakban a kiolvasott formában, csupán valami hasonlót(?) talált bennük, akkor nincs okunk komolyan venni az ótürk olvasatot. Nem több ez, mint egy kísérlet arra, hogy az engedélyezett finnugrista megoldások egyikét előadja. Nem lehetett sikeres.
Pecze László hozzáfűzi, hogy Aydemar megfejtését nehéz elfogadni. Mindenekelőtt nem egyértelmű - írja - hogy a jelek a székely-magyar rovásírás jelkészletéből származnának (ebben persze téved). A csaton található négy jelből mindössze kettő vethető össze a székely magyar jelkészlettel Pecze László szerint, azonban ebben is téved.
"A szedesznek olvasott jel például sokkal inkább megfeleltethető a cirill Ж-nek, minthogy egy olyan székely-magyar rovásösszevonásnak, amely az eddig előkerült rovásemlékeken nem fordult elő. Hasonlóképpen a tr rovásösszevonásnak értelmezett jellel sem találkozunk egyetlen egy székely-magyar rovásfeliraton sem."
Sajnálatos módon Pecze László azt állapítja meg, hogy a csaton legvalószínűbben díszítés és nem írás található. Azért gondolt erre, mert az ismétlődő jelcsoportok tükrözöttnek látszanak.
Ez azonban nem azt jelenti - tehetjük hozzá - hogy díszítésről van szó, hanem azt, hogy egy szkíta kor óta használatban lévő szimmetrikus jelmontázsra bukkantunk, amelyik szójelekből áll és ekként el is olvasható.
Pecze László azzal fejezi be az érdekes és tanulságos ismertetését, hogy legfeljebb egy olyan mondat lenne kiolvasható a jelekből, amelynél mindegy, hogy az elejéről vagy a végéről kezdjük el a olvasni a mondatot. Mivel az ilyen indul a görög aludni típusú mondat ritka, mint a fehér holló, kicsi a valószínűsége, hogy a csaton található jelek betűk lennének.
Hozzátehetjük: valóban nem betűkről, de nem is díszítésről, hanem szójelekről van szó. A jelmontázs grafikai formája valóban szimmetrikus, mert a "magas kő" formula egy piramist ábrázol. A rögzített szöveg azonban nem szimmetrikus.
Az ősvallási hagyományból ránk maradt jelmontázsok rendes szokása, hogy az elemi jelek olyan magasabb grafikai szervezettségi fokot érnek el, amellyel többrétegű jelentést lehet kifejezni. Esetünkben a "magas kő" szöveg egyúttal a piramis képét is mutatja.
A kötet címlapján egy megkapó szépségű, IX. századi, uráli magyar leletről készített fotógrafika látható
A veleméri Csinyálóház terasza egy szívfájdítóan szép szeptemberben
Jókai Mórral és Gárdonyi Gézával már nem beszélgethet, e sorok írójával azonban - egy darabig még - eszmét cserélhet őstörténeti, írástörténeti és egyéb kérdésekről is, ha a falusi turizmus keretében az országot járván eljut az Őrségbe és igénybe veszi a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház vendégszeretetét, vagy megnézi a díjtalanul megtekinthető Sindümúzeum kiállítását a magyar hieroglifikus írásról .
Rovó rovata (rovo.virtus.hu)
1. ábra. A Karcagi Közösségi Portál címe: http://pcbolt.info/~pckarcag/
Karcagi rovásírásos karika ősvallási mondókával
http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=54161
Felajánlottam közlésre a Karcagi Önkormányzatnak, de elhárították maguktól a megtiszteltetést.
A karcagi karika nem kell Karcagnak?
A Karcagi Közösségi Portálon azonban gyorsan találtak helyet a cikknek, ezért a karcagiak közvetlenül is értesülhetnek eleik üzenetéről.
2. ábra. A karcagi csatkarika
Korábban Pecze László kísérletezett a karika elolvasásával, de feladta, mert betűírásként próbálta meg elolvasni a szójelekkel írt szöveget s nyilvánvalóvá vált a számára, hogy nem betűkről van szó. http://napfiak.uw.hu/content.php?article.90
A cikkében említi, hogy Hakan Aydemar, a szegedi egyetem tanára az egyik írásában egy kun eredetű csat jeleit olvasva a székely magyar rovásírás kun eredetét feltételezi.
A székely írás idegen írásokból való származtatásával azonban már évekkel korábban leszámoltunk. A székely írás ugyanis magyar eredetű - amit a Szekeres Istvánnal, Simon Péterrel és Forrai Sándorral (az Írástörténeti Kutatóintézet baráti körének tagjaival) közösen elvégzett akrofónia-rekonstrukciók megfelelően alátámasztanak, a régészeti leletek pedig illusztrálnak is.
Pecze László a neten olvasható cikkében megemlíti Selmeczi László „Régészeti-néprajzi tanulmányok a jászokról és a kunokról” c. kötetét is (Debrecen, 1992.), amelyben beszámol a felirattal díszített és a karcag-erdőszentmiklósi kun temető 170. sírjából előkerült leletről. A bronz csatkarika átmérője 4,9 cm és a XIV. századra keltezhető.
Hakan Aydemar a „Kun-kipcsak elemek a moldvai nyelvjárásban” c. tanulmányában e jeleket joggal hasonlítja a székely-magyar rovásjelekhez - ugyanis a jelek hasonlósága annyira egyértelmű, hogy az azopnosítás nem okoz nehézséget.
Hakan Aydemar kísérletet tesz a felirat megfejtésére és a feliratot jobbról balra az óramutató járásával egyező irányban olvassa el ótörök nyelven - az olvasási irány azonban utóbb tévesnek bizonyult, mert a feliratot balról jobbra kell olvasni. A közismert jobbról-balra olvasási irány ugyanis nem az írásrendszerhez, hanem csupán a fába rótt változatához - tehát egy írástechnológiához - kötődik. Ez esetben pedig nem rovásbottal állunk szemben, ezért az olvasási irány nem jobbról indul, hanem balról. Aki ezt az egyszerű összefüggést nem érti meg (annak ellenére, hogy ezt Sebestyén Gyula elég világosan megírta), az csalódhat az olvasási kísérletei során.
A megfejtését kiegészíti azzal, hogy a rovásfelirat első ligatúrájában a betűk sorrendje nem egyértelmű. A ligatúra olvasható pl. rir-nek, szisz-nek, és szdsz-nek, vagy rsz-nek és szr-nek egyaránt. A szedesz olvasat nem biztos, ez a szó egyébként kimutatható a törökségből, mint férfinév. Az ögtürnek értelmezett szó kimutatható az ótörökből ögdir alakban. Az ötrü szó szintén igazolható az ótörökből ötrü/ötürü formában. Hakan Aydemar a lelet alapján feltételezi a székely-magyar rovásírás kun eredetét.
Mondanunk sem kell, hogy a felsorolt olvasási nehézségek lehetetlenné teszik az ótürk olvasat elfogadását. Ha a jelek nem egyértelműek (a számára), ráadásul az így bizonytalanul kikövetkeztetett szavak nincsenek is meg a szótárakban a kiolvasott formában, csupán valami hasonlót(?) talált bennük, akkor nincs okunk komolyan venni az ótürk olvasatot. Nem több ez, mint egy kísérlet arra, hogy az engedélyezett finnugrista megoldások egyikét előadja. Nem lehetett sikeres.
Pecze László hozzáfűzi, hogy Aydemar megfejtését nehéz elfogadni. Mindenekelőtt nem egyértelmű - írja - hogy a jelek a székely-magyar rovásírás jelkészletéből származnának (ebben persze téved). A csaton található négy jelből mindössze kettő vethető össze a székely magyar jelkészlettel Pecze László szerint, azonban ebben is téved.
"A szedesznek olvasott jel például sokkal inkább megfeleltethető a cirill Ж-nek, minthogy egy olyan székely-magyar rovásösszevonásnak, amely az eddig előkerült rovásemlékeken nem fordult elő. Hasonlóképpen a tr rovásösszevonásnak értelmezett jellel sem találkozunk egyetlen egy székely-magyar rovásfeliraton sem."
Sajnálatos módon Pecze László azt állapítja meg, hogy a csaton legvalószínűbben díszítés és nem írás található. Azért gondolt erre, mert az ismétlődő jelcsoportok tükrözöttnek látszanak.
Ez azonban nem azt jelenti - tehetjük hozzá - hogy díszítésről van szó, hanem azt, hogy egy szkíta kor óta használatban lévő szimmetrikus jelmontázsra bukkantunk, amelyik szójelekből áll és ekként el is olvasható.
Pecze László azzal fejezi be az érdekes és tanulságos ismertetését, hogy legfeljebb egy olyan mondat lenne kiolvasható a jelekből, amelynél mindegy, hogy az elejéről vagy a végéről kezdjük el a olvasni a mondatot. Mivel az ilyen indul a görög aludni típusú mondat ritka, mint a fehér holló, kicsi a valószínűsége, hogy a csaton található jelek betűk lennének.
Hozzátehetjük: valóban nem betűkről, de nem is díszítésről, hanem szójelekről van szó. A jelmontázs grafikai formája valóban szimmetrikus, mert a "magas kő" formula egy piramist ábrázol. A rögzített szöveg azonban nem szimmetrikus.
Az ősvallási hagyományból ránk maradt jelmontázsok rendes szokása, hogy az elemi jelek olyan magasabb grafikai szervezettségi fokot érnek el, amellyel többrétegű jelentést lehet kifejezni. Esetünkben a "magas kő" szöveg egyúttal a piramis képét is mutatja.
A kötet címlapján egy megkapó szépségű, IX. századi, uráli magyar leletről készített fotógrafika látható
A veleméri Csinyálóház terasza egy szívfájdítóan szép szeptemberben
Jókai Mórral és Gárdonyi Gézával már nem beszélgethet, e sorok írójával azonban - egy darabig még - eszmét cserélhet őstörténeti, írástörténeti és egyéb kérdésekről is, ha a falusi turizmus keretében az országot járván eljut az Őrségbe és igénybe veszi a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház vendégszeretetét, vagy megnézi a díjtalanul megtekinthető Sindümúzeum kiállítását a magyar hieroglifikus írásról .
A kötet címlapján egy megkapó szépségű, IX. századi, uráli magyar leletről készített fotógrafika látható
A veleméri Csinyálóház terasza egy szívfájdítóan szép szeptemberben
Jókai Mórral és Gárdonyi Gézával már nem beszélgethet, e sorok írójával azonban - egy darabig még - eszmét cserélhet őstörténeti, írástörténeti és egyéb kérdésekről is, ha a falusi turizmus keretében az országot járván eljut az Őrségbe és igénybe veszi a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház vendégszeretetét, vagy megnézi a díjtalanul megtekinthető Sindümúzeum kiállítását a magyar hieroglifikus írásról .
Rovó rovata (rovo.virtus.hu)
